A nemzet kegyelete
A nemzet kegyelete
Születésének nyolcvanadik évfordulóján a nemzet szeretete, tisztelete kiváló melegséggel fordúl a turini aggastyán felé. Az üdvözletek sokasága keresi fel, egyesek és testületek részéről. Törvényhatóságok üdvözlik, nevezetesebb városaink választják egymásután díszpolgárukké. Kossuth mindezekre leveleiben válaszok, melyekben a szónoki mellett, olykor az igazi költői hang is megkap bennünket, s melyekben, – éppen mint Mikesnél – hovatovább mind erősebbé válik az elégiai hang. 1889-ben még egy nagy öröm éri. A párizsi világkiállítás alkalmából nyolcszáznegyvenöt magyar utazó, férfiak és nők, minden politikai pártot képviselve, Turin felé veszik útjokat, hogy őt még egyszer lássák és hallják. A tiszteletére rendezett ebéden Kossuth egy másfél óráig tartó beszédet mondott, a régi tűzzel, a régit is felülmúló hatással. Ez volt utolsó szónoklata honfitársaihoz és bárkihez e földön. Kilencvenedik születésnapján a tíz év előtti lelkesedés újul meg, nagyobb és fokozatosabb mértékben. És Kossuth dolgozik tovább, reszkető kézzel, hogy iratainak utolsó köteteit elkészítse.
