A Hunniás
A Hunniás
A nemzeti nyelvnek szokatlan hévvel megindúlt ápolása s egyesek buzdítása korán vonták az irodalmi pályára. Első versei még 1782-ben keltek; a következő években szorgalmasan irogatott a Magyar Musába, nemcsak költeményeket, hanem értekezéseket (a versekről és a fordításokról) is. Hírét-nevét azonban első önálló művével: a Hunniás vagy Magyar Hunyadi című elbeszélő költeményével szerezte, melyet 1787-ben Győrött adott ki, hosszú előbeszéd és üdvözlő versek kiséretében. A hat »könyv«-re terjedő költemény ott veszi föl az események fonalát, midőn Hunyadi János a rigómezei ütközet után a rablók kezeiből kimenekűlve egy pásztorral találkozik: a Hunyadi által hűtlensége miatt megöletett Drakula legkisebb fiával. Mint Vergilius Aeneással Trója feldúlását, úgy beszélteti el most Horváth két éneken át Hunyadival a várnai és rigómezei ütközetek lefolyását. Ezután az Irigység megszállja Drakulát, s ez Hunyadit rabul viszi Brankovicshoz, de a Nagy Lajos szellemétől megintett Mátyás s a főurak csakhamar kiszabadítják. Az ötödik könyvben az Irigység, Félelem, Pártütés és Visszavonás összeesküsznek Hunyadi ellen, mikor Giskrával harcol, de nem veszthetik el; végül a hatodik könyv Belgrád ostromát s Hunyadi utolsó diadalát beszéli el. A beteg hősnek álmában megjelenik Nagy Lajos, elvezeti Budára s Mátyást mint királyt mutatja be neki. Kapisztrán magyarázza meg a jelenést, hogy Hunyadi a nagy királynak tulajdonkép unokája; erre aztán a hős vezér tanácsokat ád fiának s meghal. – A könyv előszavában azt mondja Horváth, hogy Vergiliust akarta utánozni, s Péczeli magyar Henriása volt rá buzdító hatással. Az utánzásnak valóban sok nyoma van (a jegyzetekben sürűen utal is rájok a szerző), de csak a külsőségekben. Az egészben kevés a lelemény, s hiába keressük az események egymásra ható bonyolítását és a szereplők jellemzését. Inkább verses krónikát ír, mint époszt. Mily kevés érzéke van Horváthnak a szerkesztés követelményei iránt, azt eléggé bizonyítja – akkori irodalmi viszonyainkra is jellemző – »előbeszéde«, mely szerint »úgy intézte a könyvnek utolsó részét, hogy, ha akárkinek is kedve volna kitoldani, iktathat még belé a hatodik könyv előtt is két könyvet és utána is kettőt«. De áradozó előadásának könnyen érthető népiessége, a Gyöngyösinél bámúlt »igaz magyar« négyes rímek s mindenekfölött a hazafias tárgy nem tévesztették hatásukat a nemzetisége tudatára ébredt s már akkor erősen forrongó közönségre.
