Ráday Gedeon

Full text search

Ráday Gedeon
RÁDAY GEDEON (1713–1792.) előbb báró, majd gróf már 1735-ben írta Tavaszi estve című versét, a melyben nálunk először tett próbát a mértéknek rímmel való összekapcsolásában. Később az ötvenes években egy hőskölteménybe kezdett Árpádról s a fenmaradt néhány versszakban már némi jártasságot mutatott az új forma írásában s a strófa-szerkezetben. E kisérletekhez járúltak A török ifjú éneke s Gellerből való fordításai, a melyekben a jambusi lábak lüktetése még inkább érezhető. E verseket tekinthetjük a magyar mértékes-rímes verselés első csiráinak. E mellett Ráday a Zrinyi époszának hexameterekben való átdolgozásába is belefogott s a régi nemzeti versidomot klasszikai formával kivánta helyettesíteni valószínűleg sokkal előbb, mint a klasszikai irány kizárólagos mívelői. S midőn ez utóbbiak a görög és római versmértékek meghonosítása mellett szálltak síkra: ő, mintha ifjúkori lelkesülésének emlékei, a melyek Gyöngyösi alexandrinjeinek zengzetes ritmusához oly szorosan kapcsolódtak, újra feltámadtak volna, meg akarta mutatni, hogy a hagyományos magyar versidomot sem szabad végkép eldobnia költészetünknek, s a Vergilius Aeneisét magyar alexandrinokban kezdte fordítani. Tehát mig egyfelül a nyugoti versformák átültetése lebegett főcélul előtte: a többi, már meghonosúlt alakokat is fenn kivánta tartani s a régi magyar Sándor-verset, mely színtelenné s erőtlenné lett a XVIII. század kontár verselőinél, rímben és ütemben művészibbé ügyekezett alakítani. Jóllehet e kisérletek csak a nyolcvanas évek vége felé lőnek ismeretesekké: a köréje csoportosúlt feltörekvő ifjú írókra kiválóan jótékony hatással volt a régi magyar és külföldi irodalomban egyaránt jártas Ráday, a kinek szelíd, gyermeteg kedélye, fejlett ízlése, nagy olvasottsága, széleskörű levelezése, irodalmi kisérletei s kivált gazdag könyvtára mitnegy önkénytelenül is vonzották az ébredő irodalom munkásait.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť