Kölcsey bírálata
Kölcsey bírálata
Ilyen állapotban találta őt Kölcsey bírálata verseiről, a Tudományos Gyűjtemény 1817. évi VII. kötetében. A rendszeres kritika meghonosítója a legnagyobb magyar költőket kezdte bírálat alá vetni; Berzsenyiről szólva, költészetének meleg, bár kissé rövid méltatása és jellemzése után részrehajlatlanúl igyekszik kimutatni hiányait is: állítja, hogy fensége néha dagályba téved, könnyűsége üres kifejezésekre ragadja, nem járt el versei kiválogatásánál elég kritikával, gondolata és érzése szűk körben mozog, már is kimerűltnek látszik; rímes verseiben hiányzik a mérték s a rímelés is hiányos. Az egyoldalú bírálatban van tudós rátartiság és némi kritikusi gúny, de számos tévedés mellett sok találó észrevétel is és őszinte bátorság. Berzsenyit egészen felháborította a bírálat; sem ő, sem a közönség nem lévén még kritikához szokva, a nyilt szókimondást rosszakaratú támadásnak tekinté, sértette büszkeségét a hang, úgy vélte, hogy személyes becsülete van megalázva, az irodalom tekintélye, hitele tönkretéve, s felelni akart. Kazinczyhoz fordúlt némely felvilágosításokért s a szokott bizalommal tárta fel előtte az ügyet. Kazinczy óvatos válasza, mely a mestert éppen oly közel mutatta ellenfeléhez mint hozzá, kínosan lepte meg, a korlátlan bizalom pótolhatatlanúl megsemmisűlt s egy sötét gyanúnak engedett helyét, hogy Kazinczy is részes megtámadásában; e vélekedését Kazinczynak dunántúli ellenségei csak szították. Berzsenyi a kiábrándulás érzelmével elfordúlt barátjától; évek múlva, 1820 végén, komorsága csillapúltával mégis szükségét érezte, hogy a régi barátnak egy megható levélben elpanaszolja átélt szenvedéseit s engesztelődését mutassa, de Kazinczynak erre küldött két levele után ismét megszakadt a levelezés. Csak 1829-ben, mikor Kazinczy a versek kiadását kérte tőle, és 1831-ben váltottak még levelet, a régi szép viszony emlékeit felelevenítve. Egyébként Berzsenyi egészen a Döbrentei karjai közé vetette magát, a ki Kazinczynak és körének ellensége volt.
