Forrásaik
Forrásaik
Költészetünknek első emlékeit nemzeti krónikáinkban keressük. Bennök birjuk őstörténetünk kútforrásait, bennök találjuk meg történetírásunk kezdetét. E latin nyelvű történeti műveket nemzeti lelkű tudós papok írták, kik követendő példákul külföldi krónikások műveit tekintették. Például, de egyúttal forrásul is használták ezeket, belőlük nemcsak történetírói előadást, hanem históriai anyagot is tanúltak; tisztelték az írás tekintélyét, s a maguk műveit is azzal kívánták díszesíteni. Innen van, hogy, bár lenézték a múlt emlékeit fentartó szóbeli hagyományokat és naiv költészetet, mégis ezekhez folyamodtak mindannyiszor, valamikor írott forrásaik hiányosaknak bizonyúltak, valamikor másunnan nem tudták pótolni a szerkesztés hézagait. Krónikáinkban ekképen egymás mellé kerűltek a történetnek száraz tényei, s a hagyomány élő szava, egymást áthatva, egymást kiegészítve. A papi szerkesztők józansága lehervasztotta a költészet virágait, kritikai törekvése megválogatta a hagyomány gazdag beszédjét; így tehát a költészeti emlékek fölötte torzultan, megnyesegetve s idegen nyelvre átírva kerűlnek krónikáinkba. Eltorzíthatták, de meg nem semmisíthették a naiv költészet termékeit, s innét van, hogy azok elárulják magukat a figyelmes kutató előtt, ki megtanúlta, hogyan kell elválasztani a történeti anyagot a mondaitól.
