A Halotti Beszéd nyelve
A Halotti Beszéd nyelve
A Halotti Beszéd nyelvének hangbeli jelleme egészen hasonló az okiratokéhoz, de a nyelvtannak egyéb részeire nézve már sokkal több fölvilágosítással szolgál; így a szóképzésre és – a mi összefüggő beszédben természetes – különösen a ragozásra és mondattanra nézve.
A képzők közűl csak a legérdekesebbiket emeljük ki. A H. B. szerint a -t vagy -at -et képző mely igékből képez főneveket, voltaképen tv-nek hangzott. Az intés, üldözés, kínzás fogalmakat így fejezték ki akkor: intetv-, ildetv-, kínzotv- (ma így volna: intet, üldet, kínzat). Ez főleg azért érdekes, hogy a hit helyett valaha hitv-et mondtak.
A névragozásra nézve is csak egy tanúlságot akarunk e helyben meríteni a Halotti Beszéd nyelvéből; azt, hogy a ragok eredetileg önálló szók voltak. Már láttuk az okiratok adataiból, hogy a -ra -re rag valaha reá volt, s ez ugyanolyan névutó, mint alá, fölé stb. Továbbá, hogy Anonymus még nem azt mondta: Oundunak, Tosunak, hanem Oundu-nek, Tosu-nek; ez is azt mutatja, hogy a nek valamikor önálló volt. Ugyanígy olvassuk a Halotti Beszédben hangzóilleszkedés nélkül: halálnek, fajánek, mogánek, – és jouben, a mi ma jóban. Még szembetünőbbek a következők: világbelé, orországbelé, nyugolámbelí = világba, országba, nyugalmába, és timunöcébelől = tömlöcéből. Ezekből kiviláglik, hogy a mai -ba -be rag régente belé volt s a mai -ból -ből rag belől. Ezek pedig ép olyan viszonyszók voltak akkor, mint pl. a felé és felől névutók.
A Halotti Beszédnek igeragozásában legföltünőbbek ezek az alakok: terömtéve, feledéve, hadláva stb. ezek helyett: teremté, feledé, hallá. Minthogy e mai alakokban csak a múlt időnek a tője van meg, melyhez a többi személyében a személyrag járúl (teremté-m, feledé-d stb.): tárgyas ragja rejlett, ugyanaz, mely -ja alakjában a harmadik személy tart-ja-félékben. – Még az ennéik alakot említjük, melyben egész tisztaságában meglátszik az esz-ik-beli személyrag, holott a mai ennék-ből elenyészett a ragnak magánhangzója.
Vannak e nyelvemlékben egész szók is, melyek ma ismeretlenek, divatjukat múlták, kihaltak, – köztük olyanok is, hogy a H. Beszéden kivül egyáltalán nem fordúlnak elő. Ilyen a már említett ildetv, »üldözés«, továbbá bírság-nap »ítéletnap«, önöttei az Istennek »boldogúltjai« jorgat »irgalmaz«, këgyëd »kegyelmez«, fész »fészek« (finnül pesä), isa »bizony«.
Érdekes mondattani régiségeket látunk ebben a mondatban: Halláva choltát teremtőë istentűl azaz teremtője Istentől = az őt teremtő Istentől; itt tehát a személyragos főnéva rákövetkező főnévnek jelzője, mint pl. ezekben: fele királyságom, java buza, alja rozs. – Hadláva choltát a. m. hallá holtát, azaz »hallá, hogy meghal«. A t-képzős főnévnek ilyen használata akkoriban közönséges lehetett, mert még a XV. század kódexeiben is olvasunk ilyeneket: koldtóltomat általlom = restellem, hogy kolduljak; ígyen akarom ő néki maradtát = azt akarom, hogy ő így maradjon.
Így szól továbbá a H. B. ki napon émdöl az gyimilcstűl, e helyett: a mely napon eendel ama gyümölcsből. Itt a ki névmás melléknévileg, jelzőül van használva, s hasonlókat olvasunk a XV. század közepén, pl. »magát adván Krisztusnak, ki isten áldott légyen örökké« = a mely isten.
Még egy mondatot idézünk a H. B.-ből. Vimádjomok ez szegíny ember lëlkiért, azaz imádjunk e szegény ember lelkeért. Imádni, csodálni s több más ilyen ige előfordúl még későbbi kódexeinkben is tárgy nélkül, mig ma csak tárgyesettel használjuk őket, különben pedig reflexiv származékaikat alkalmazzuk: imádkozni, csudálkozni.
