Főrangú lírikusok
Főrangú lírikusok
A XVII. század lírája még nincs kimerítve a népies és egyházi költészet emlékeinek ismertetésével. Balassi Bálintnak Rimai által föntartott hagyománya élve élt s költőkké tette a XVII. század főrangúit. E zivataros időnek egész folyása telve volt költői hangulatra kellő mozzanattal. – A nemzetet ért viszontagságok természetszerűen hatottak ki annak minden egyes tagjára, s innen magyarázható e századnak egyetemes líraisága. Még epikusai sem tudnak ellenni egy-egy lírai akkord nélkül. Zrinyi írja a századnak legszebb művészi dalát, a török ifjú énekét, s azon kivül fia halálát elégiában kesergi, szívének apróbb bajait, szerelmi kínjait idillekben énekli meg. Listius nagy énekében is nem egy lírai részletet találunk, Gyöngyösi munkái szerfelett gazdagok lírai szépségekben. De ez a hangulat sokkal kiemelkedőbben nyilatkozik a főrangú irodalom lirikusaiban, kik által e század lírája egyetemessé válik. A nemzet minden rétege, világi és egyházi rend, katona és pap, szegény és főrangú, egyképen át volt hatva dalt fakasztó hangulattól, egyképen érezte annak szükségét, hogy saját szíve verésében a nemzet életének verését érezvén, vallást tegyen költészete által magyarságáról. Bécsbe járó főuraink lelkökben együtt éreztek a nemzettel, csak úgy mint a zászlót bontó és lobogtató főrendek. Ez a társadalmi osztály még ekkor test szerint nem szakadt el a nemzet törzsétől, csupán politikai és hitbeli meggyőződése szerint vált két pártra. Az aranykulcsos Beniczki Péter csak oly jó magyar volt, mint a kuruc generális költő felesége báró Petrőczy Kata; Koháry István gróf nemzeti érzését nem vesztette el a bécsi udvar szolgálatában, s Balassa Bálint gróf mint szentelt vitéz, Zichy Péter gróf, mint belső titkos tanácsos, mindannyian a magyar költészetnek többé-kevésbbé hivatott művelői.
