A MÓRICZ-IRODALOM.
A MÓRICZ-IRODALOM.
MÓRICZ Zsigmond kész íróként lépett a közönség elé harminc éves korában. (1908.) Addig nem tudott szóhoz jutni, azontúl annál nagyobb bőséggel dolgozott. Negyedszázados írói ünneplése alkalmából tett nyilatkozata szerint: – «Mennyit is írtam összesen? Tíz-tizenötezer nyomtatott oldalt. S mennyi példányban kerültek könyveim a magyar olvasóközönség kezébe? Legalább egymillió példányban.» Ady Endre mellett ő volt a Nyugat legünnepeltebb írója, a nyugatos elbeszélők között kétségtelenül a legizmosabb tehetség. Önálló kiadásokban megjelent munkáit sorra elkapkodták, némelyik kötete tíz-tizenkét kiadásban forgott a közönség kezén.
Alig lépett föl Móricz Zsigmond 1908-ban a Nyugat hasábjain, neve már is országosan ismert lett. Hívei néhány évvel utóbb már Ady Endre mellé helyezték írói nagyságban, jóllehet a konzervatív-nacionalista kritika éppen olyan nehezteléssel fordult el tőle, mint Ady Endrétől: tehetségét elismerte, de ízlését durvának, irányát ártalmasnak, művészetét botrányos elemekkel terheltnek vallotta. E felfogás szerint Móricz Zsigmond olyan torz módon ábrázolta a magyar életet, hogy ha környezetrajza igazság volna, a természettől pusztulást kellene követelni az ő egész magyar emberfajtája számára. – Más volt a Móricz-rajongók álláspontja. Hívei a magyar élet bűneinek föltárásában mély erkölcsi felháborodást láttak, kendőzetlen naturalizmusát szenvedélyes igazmondásnak tartották, munkáinak a művészi értéken kívül erkölcstörténeti jelentőséget tulajdonítottak. – Schöpflin Aladár szerint a kor új áramlatában átalakult magyar parasztság képe Móricz Zsigmond munkáiban jelentkezett először a maga teljességében. Az író a saját tapasztalatain keresztül ismerte meg a falusi szegény ember nélkülözéseit; lelkében más képét hozta a falunak, mint a földbirtokosok, papok és más urak fiai. A magyar népélet naturalisztikus ábrázolása terén egészen új utat tört, a föld népét kiemelte Jókai és Mikszáth anekdotikus és Gárdonyi idillikus ábrázolásából. A vidéki kis intelligenciát is nyers valószerűséggel, de ellentmondást nem tűrő igazsággal rajzolta. Minden dolgába belevitte erős indulatát. Forradalmi szellem, de nem politikai forradalmár, mint Ady Endre, hanem morális forradalmár. A konzervatív körök gyanakodással nézték dacos igazságkeresését, a szabadabb szellemű ifjú irodalom egyik vezérét tisztelte személyében. Irodalmi pályája a legjelentősebbek egyike. «Benne van a legnagyobb mértékben elbeszélőink közt az erő, őt hatja át legjobban az igazmondás szelleme. Gyökeresen magyar jelenség, a magyar élet magvából jött, eszközeit és kifejezése formáit a magyar hagyományon kívül önmagából merítette. Írásainak szépirodalmi értékükön is túlmenő erkölcstörténeti jelentősége van: a magyar lelkiismeret szól belőlük törhetetlen igazsággal.» (Móricz Zsigmond, Nyugat. 1911. évf. Magyar írók. Budapest, 1917. Irodalmi lexikon. Budapest, 1927.) – Kéky Lajos szerint Arany Jánoson, Tolnai Lajoson és Gárdonyi Gézán kívül nincs egyetlen írónk sem, aki annyira belelátna a magyar paraszt lelkébe és sorsába, mint Móricz Zsigmond. De tisztánlátása épúgy egyoldalúságba téved, mint a romantikus parasztábrázolók idilli színezése. A sötét vonások túlzott halmozása megfosztja a tőle rajzolt képet élethűségétől, a nép fiainak csak a káromkodását hallja meg, de mesélését és nótázását nem. A paraszt fogalma nála legtöbbször a paraszthitványság fogalmával egyenlő. Majd a francia naturalizmusnak a visszataszítót hajszoló célzata irányítja, majd az olasz verizmus vad érzéki láza formálja ki alakjait. Főerőssége előadásának zamatos, színes, tőrőlmetszett népiessége. Nyelve olyan erőteljes ritmussal harsog, mint a jó acélos alföldi búza a kasza alatt. Hűségre való törekvése gyakran ragadja durvaságokra. Nyilvánvaló, hogy még a legmerészebb írónak is engedményeket kell tennie a trágár beszéd bemutatásában, s fonografikus hűséggel senki sem utánozhatja nemhogy a népnek, hanem még a művelt férfitársaságoknak beszédét sem. Az írót naturalista életszemlélete még későbbi regényeiben is so ktúlzásra ragadja. Saját lelki életét találóan jellemzi azzal, hogy «a fantáziában kiélt szörnyű orkánok szertelen soká»-nak mondja. (Móricz Zsigmond. Budapesti Szemle. 1913. évf. Móricz Zsigmond újabb munkái. U. o. 1926. évf. Móricz Zsigmond újabb kötetei. U. o. 1929. évf.)
Kiadások. – Móricz Zsigmond legjellemzőbb munkái megjelenésük időrendjében: Hét krajcár, Sárarany, Sári bíró, Isten háta mögött, Magyarok, Szerelem, A fáklya, Légy jó mindhalálig, Pillangó, Kivilágos kivirradtig, Úri muri, Nem élhetek muzsikaszó nélkül, Barbárok, Erdély. – Összes munkáinak gyűjteményes kiadását 1926-ban indította meg az Athenaeum a tíz legnépszerűbb Móricz-kötet közrebocsátásával.
Fordítások. – Az 1920-as évektől kezdve németül is megjelent számos munkája. (Schwartz Ármin fordításában: Gold im Kote. Horvát Henrik fordításában: Hinter Gottes Rücken. Ugyanattól: Die Fackel. Kaethe Gáspár fordításában: Siebenbürgen. Az utóbbiban a teljes erdélyi trilógia 1150 lapon.) Számos regényét és novelláját más nyelvekre is lefordították.
Irodalom. – Az előbbi fejezetekben fölsorolt munkák közül különösen a következők: Schöpflin Aladár: Móricz Zsigmond. Nyugat. 1911. évf. – Kéky Lajos: Móricz Zsigmond. Budapesti Szemle. 1913. évf. – Schöpflin Aladár: Magyar írók. Budapest, 1917. – A Nyugat Móricz-száma. 1924. évf. – Kéky Lajos: Móricz Zsigmond újabb munkái. Budapesti Szemle. 1926. évf. – Juhász Géza: Móricz Zsigmond. Budapest, 1928. – Kéky Lajos: Móricz Zsigmond újabb kötetei. Budapesti Szemle. 1929. évf. – Halmi Bódog: Móricz Zsigmond, az író és az ember. Budapest, 1930. – Féja Géza: Móricz Zsigmond. Budapest, 1939.
