KÖZÖSEN VÁSÁROLT ERDŐK
KÖZÖSEN VÁSÁROLT ERDŐK
A két közös erdőhasználati forma mellett a 20. század elejétől az Északi-közép-hegység több falujának lakosai összefogva közösen vásároltak erdőt a falu határában birtokos uradalmaktól. Erre vonatkozó adatokat e régión kívül Torna megyéből és a Veszprém megyei Szentbékkáláról ismerünk, ahol már 1887-ben történt közös erdővásárlás. Az erdőn kívül többször jelentős legelőterületekhez és szántóföldhöz is jutottak, sok esetben pedig kifejezetten a legelő miatt vették meg a területet. A vásárolt erdőket, legelőket közösen kezelték, az erdő hasznából a vásárlás arányában részesedtek. A közös erdővételre a rossz földművelési adottságok kényszerítették az erdős határú falvak lakosságát, akik a fa eladásából egészítették ki jövedelmüket.
A legtöbb erdővásárlás a Zempléni-hegység falvaiban történt az 1910–1930 közötti években. Ott 16 birtokosságról, birtokról tudunk, melyeket rendszerint a vásárlási szerződésben első helyen szereplő gazdáról neveztek el: például Mogyoróskán Pekár Ferenc és társai birtokosság. Máshol a megvett erdő eredeti tulajdonosának a neve szállt az új birtokosságra (Rácz-féle birtok Egerbocson). A Veszprém megyei Szentbékkálán pedig grófbirtokosságnak nevezték a grófi erdőből vásárolt terület kezelésére alakult szervezetet, a benne részt vevőket grófembereknek hívták. A közös vásárláskor a résztvevők megállapodtak, hogy milyen nagyságú terület megvétele jelent egy jogot, részt vagy részarányt, illetőséget. Ez 1–10 hold között változott. A részek öröklés folytán osztódtak, így töredékjogok keletkeztek.
A fenti szervezetek is a közbirtokosságokhoz hasonlóan működtek. A nagyobbaknak ugyanúgy volt vezetősége (elnök, pénztáros, erdőgazda), a kisebbekben pedig az elnök vagy gondnok intézett minden ügyet. Néhány helyen erdőőrt is alkalmaztak. A tagok haszna a közös erdőből évenként kitermelt fából származott, illetve a legelőket az állattenyésztésben hasznosították. A Dunántúlon évente egy-egy kisebb területet, numerát osztottak, amit cédula húzásával döntöttek el a tagok között. Itt egy-egy rész után 2–6 kocsi fa jutott. A 20. század első felében alakult birtokosságoknál rendszerint közösen vágták ki a fát. A jobb minőségű bányafát, szerfát eladták, s a befolyt jövedelmet részarány szerint osztották el. A méterbe vagy rakásba halmozott tűzifából jog alapján részesültek. Minden méter, illetve rakás fa egy-egy nyilat (cédu-lát) kapott, és mindenki annyiszor húzott egy kalapból, ahány joga, részvénye volt. Bükkszéken a szép, egyenes fákat lábon árverezték el.
A különféle közbirtokosságok a mezőgazdaság kollektivizálásának az időszakában, zömmel 1961–64 között szűntek meg. Erdőik egy része állami tulajdonba, más része a termelőszövetkezetek használatába került, s csak néhány helyen maradt meg a közös erdő (Petercsák T. 1987b: 131–133; Gelencsér J. 1982: 305–309).
