CSERHÁNTÓK
CSERHÁNTÓK
A favágók tavaszi munkája volt a cserhántás, a csertölgy kérgének a lehántása. Áprilistól júniusig végezték, amikor már megindult a nedvkeringés a fában. A cserhántás Gömör megyében, az Északi-középhegység vidékén még a 20. század első felében is sokfelé nyújtott munkalehetőséget férfiaknak, nőknek egyaránt. Gömör-ben párban dolgoztak, mint a favágók. Előfordult, hogy a feleségét is vitte a cserhántó, távoli munkahelyekre azonban csak a férfiak mentek. Reggel először vagy két óra hosszat döntöttek, darabolták a fát, majd feldolgozták, hogy ki ne szikkadjon, mert akkor nem jön le a héja. Többnyire a sima, nem göcsörtös dorongokat hajalták. A méterfát (rődek) a földbe vert cöveken (bankli, üllő) bunkózták végig a bakóval, hogy könnyebben lejöjjön a héja. A kéreg leválasztása a nyúzókéssel, hántókéssel, cserző fakéssel, hántókanállal történt. A lehasított héj neve cser.
A cserkérget szárítás végett hosszú korlát mellé állították két oldalról, sírokba rakták (Gömör) vagy asztalszerű állványra, stelázsiba teregették (abaúji Hegyköz). Száradás után a kérget dróttal 40–50 kg súlyú kévékbe kötötték, majd a szénahordásnál alkalmazott szekérrel hordták a vasútállomásra, csertörő malmokba. Az első világháborúig Dél-Gömörben szállítás előtt kazlazták is a cserhéjat, de azután leegyszerűsödött a munka, és a nők kiszorultak az erdőről, a cserhántás a férfiak munkája lett (Paládi-Kovács A. 1982a: 27, 1988b: 126–131; É. Kovács L. 1976: 149–151).
