FÉMMŰVESSÉG

Full text search

245FÉMMŰVESSÉG
A legősibb emberi mesterkedések közé tartozik. Kezdetét onnan számíthatjuk, amikor a kő mellett fémet használtak fel eszközök, fegyverek, ékszerek készítésére. A puha rezet váltotta fel a bronz az i. e. 3. évezred elején, Európában i. e. 1900–900 között. A bronzkort a vaskor követte, amikor a kohászat fejlődésével, a fújtatók beállításával a vasból is tudtak már eszközöket előállítani az i. e. első évezred fordulóján, a Kárpát-medencében i. e. 900-tól a szkíták és kelták. Honfoglaló őseink szintén a korabeli fejlett fémművességgel rendelkeztek a régészeti leletek tanúsága szerint. A középkorban és az újkor elején hazánk fémművesipara az európai fejlődés színvonalához közel állott, majd a reneszánsz idején indult virágzásnak. A magyarországi vasművesség nem az ókori vasfeldolgozás folytatása, hanem a honfoglaló magyarság a dél-oroszországi sztyeppen sajátította el, illetve a 12. századtól bevándorló német fémművesek ismereteivel egészítette ki (Bodgál 1968). A 19. század második felétől a kifejlődő gyáripar hatására hanyatlás kővetkezett be, de egyes szakmákban a fémműves kisipar napjainkig dacolni tudott a nagyüzemi konkurenciával.
A fémművesség magyarországi kutatása a dualizmus korában indult meg ipari szakemberekkel, akik főképp a technológia fejlődését vizsgálták. Az etnográfusok érdeklődése későn fordult a fémművesség felé. Az első lépést Jankó János tette meg a torockói vasbányászat és kohászat néprajzi kutatásával (Jankó 1893b). Folytatója azonban nem akadt a két világháború között, csupán kisebb adatközlések jelentek meg, valamint a múzeumok kismesterség-gyűjteményeiben kapott a néprajzi anyag elhelyezést. A fémművesség újbóli kutatása az 1950-es években indult meg. Történészek, technikusok, régészek, néprajzi szakemberek adták közre dolgozataikat. Hasonló a fémművesipar néprajzi feldolgozása a szomszédos országokban: Lengyelországban, Csehszlovákiában, Jugoszláviában is, ahol elsősorban technikatörténészek foglalkoztak vele. Egyedül Ausztriában tekinthet vissza nagy múltra a fémművesség kutatása, főképp a stájer vasvidéken, de sok más múzeumban is megtaláljuk a fémművesség produktumait, a mesterségek szerszámait (Bodgál 1968).
A fémművesség vizsgálata sok tanulságot szolgáltathat a magyar népi kultúra kutatói számára. Megismertetésében azt a bevált módszert követjük, hogy először a nyersanyagok megszerzését tesszük vizsgálatunk tárgyává, majd ezt követően a felhasználásukat mutatjuk be a legfontosabb iparágakban.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť