VILÁGÍTÁS
VILÁGÍTÁS
Alacsony műveltségi szinten a nyílt tűzhely lobogó lángja adta azt a kevés világosságot, amire a parasztházban esténként szükség volt. A tűz világa mellett fontak téli estéken az asszonyok, emellett beszélgettek, pipáztak a férfiak, és hallgatták a gyermekek elalvás előtt az öregek meséit. Ha nagyobb világosságot akartak, régebben fáklyát égettek. A palócok fűz-, gyertyán- vagy mogyorófaágakból, a székelyek lucfenyőből hasogattak fél méter hosszú szálakat, melyeket a kemencében vagy a tetején szárítgattak, hogy jól égjenek. Felföldön a fáklyát a kemence kocigjára fektetve égették, Dunántúlon ún. foklatartó (fáklyatartó) állványba szorították a száraz ágakat (Jankó J. 1902: 213; Istvánffy Gy. 1911: 14–15; Bíró F. 1988: 236).
Az égő forgács mellett a parasztház legrégibb világítóeszköze a mécs, mécses. Régebben cserép, utóbb vas, bádog, néhol üvegedényke, melyben olajba, faggyúba vagy zsírba helyezett kanóc égett. Országszerte elterjedt a használata. Ha beteg, gyermekágyas aszszony, 182rosszul alvó kisgyermek volt a háznál, éjjel mécset égettek. Gyér fénye miatt a palócok szegénykének, fösvénynek, másutt pillancsnak, a szegedi tájon a talpas cserépmécset tatarnak emlegették. Néhol a kemence mellett, falba mélyített fülkében volt a helye. Legtovább az istállóban használták. A méccsel részben egy időben, részben később használatos volt a faggyúgyertya, amit a parasztháztartások régebben „mártogatás”-sal, utóbb üveghengerekbe való öntéssel maguk készítettek. Az istállóban, az udvaron és utcán sötétben való közlekedés közben fakeretes, disznóhólyaggal, utóbb üveggel fedett vagy bádoglemezből készült kézi lámpást használtak, amelyben olajmécses vagy gyertya égett.
Amióta a petróleummal való világítás parasztságunk körében elterjedt, a házban leginkább petróleumlámpást gyújtottak meg. Gyakrabban használtak falba vert szögre akasztható vagy talpas lámpát, amit oda vittek, ahol éppen szükségük volt rá. A konyhában rendszerint falra akasztható lámpával világítottak. A szobában az asztal felett függő lámpát módos háznál is csak ünnepnap, disznóvágáskor és vendégség alkalmával gyújtották meg. Szürkületkor még nem gyújtottak lámpát. Mikor kinn besötétedett, akkor érkezett el a lámpagyújtás ideje. Római katolikus családokban ilyenkor „Dicsértessék a Jézus”, protestáns családokban „Jó estét” köszöntés járta.
Sok faluba csak az 1940–50-es években vezették be a villanyvilágítást, az Alföld sűrűn lakott tanyavidékein pedig az 1960-as évek második felétől gyulladt ki a villanyfény, s a közelmúltban is voltak még olyan tanyák, ahol petróleumlámpa szolgáltatta a fényforrást.
