KÁPOLNÁK
KÁPOLNÁK
A falvaink belterületén vagy határában álló kápolnák részint földesúri-egyházi kezdeményezésre, sok esetben azonban a faluközösség vagy annak egyes tagjai fogadalmából épültek. A kápolnák védőszentje s a hozzájuk kapcsolódó kultusz jelzik építésüknek az egész közösséget érintő indítékát (egy-egy járványt követően épült kápolnák, Flóriánnak, a tűz elleni védőszentnek, Vendelnek, a pásztorok védőszentjének, Orbánnak, Donátnak, 231a szőlőhegyek védőszentjének szentelt kápolnák) (Meszlényi A. 1941: 73–74; Bálint S. 1977; L. Imre M. 1991).
Ezek az egyterű, gyakran torony nélküli vagy kis huszártoronnyal ellátott építmények a barokk, a klasszicizmus, majd a romantika és eklektika mértéktartóan alkalmazott stílusjegyeit mutatják, olykor minden díszítést nélkülöznek. Ezeknél is kisebbek az utcasorban álló, rendszerint az alapító családok telkének szélére épült körmeneti kápolnák, amelyek mindössze egy kis oltár és a felette elhelyezett kegykép, kegyszobor befogadására voltak alkalmasak (L. Imre M. 1991).
A faluban s a határban egyaránt megtalálható, utaknál, útkereszteződéseknél elhelyezett képoszlopok kőből faragott vagy falazott, architektonikus kialakítású kis építmények, egyik vagy több oldalukon fülkével. E fülkékben helyezkednek el a kegyszobrok, fára, bádogra festett vagy domborműves szentképek, melyekről e szakrális emlékek a népi szóhasználatban kőkép elnevezésüket nyerték (L. Imre M. 1991; Perger Gy. 1993).
