BŐRRUHÁK
666BŐRRUHÁK
Honfoglalás előtti juh, ködmön, szirony szavunk (Bárczi G. 1958: 77) vagy pl. a rostos növények feldolgozásánál nálunk alkalmazott keleti származású bőrtörő eszközök, bőrpuhító eljárások (Szolnoky L. 1972) sejtetik az egykori magyar vargák, szűcsök technológiai tudását és a bőrruhák széles körű használatát. A későbbiekben is, a nyugatabbi Európához képest, nálunk az urak és parasztok egyaránt sok és sokféle szőrmés ruhát hordtak.
Ugyanakkor éppen a szőrmés bőrruhák fejezték ki a legszembetűnőbb különbséget az ünnepi, téli, főúri öltözetek és paraszti megfelelőik között. Az elit apró állatok nemes szőrméjéből összeállított, így aztán felületén drága matériával is borított szőrmeruháival szemben a paraszti felsőruhák juhbőrből készültek. A juhbőr mérete lehetővé tette, hogy borítás nélkül használják. Tiltották is a közembereknek, hogy bőrruháikat bárminemű anyaggal befedjék, s ezzel elöljáróik öltözetéhez hasonlóvá tegyék. Ugyanakkor csak a nemesség paraszti sorú rétege süllyedt odáig, hogy e rangjához nem illő juhbőr ruhákat felvegye. Végül is – mintegy az előkelők köntöseinek juhbőrből szabott „bélése” – paraszti körökben is használatban volt a palást és subica mint suba és asszonyi kisbunda, a hosszú, ujjas köpönyeg mint ujjas bunda, a mente mint ködmön és még a kacagány is, amelyet hátibőrnek neveztek.
Előbb csak a szűcstechnológiából adódóan, a bőr széleit és varrásait megerősítő, majd díszítményként is megjelenő rátétes cifrázás szépítette a bőrruhákat. A 17. század végétől azonban, amikor is az úri divatban fokozatosan hangsúlyt kapott a férfiruhákat is szinte bevonó paszomány, borítás, csipke, majd a hímzés, ezek közül a legkönnyebben elérhető hímzés a parasztok ünnepi felsőruháin is megjelent. S ahogy szaporodtak a túlzott cifrálkodást tiltó rendeletek, úgy lettek mindig kívánatosabbak a cifra ködmönök.
A 18. századtól egyre inkább csak keleti exportból beszerezhető nemes prémek helyébe Európa-szerte a vatelinos felsőruhák léptek. A hazai elit is felvette az „új módit”, a köznépre hagyva a korábban rendeletekkel védett „nemesi” ruhadarabokat. A magyar parasztság azonban továbbra is viselte praktikus bőrruháit is, egészen addig, ameddig a vastag, hímezhető juhbőrhöz hozzájuthattak, amíg a magyar juhállományt le nem cserélték merinói birkákra. De nemcsak a beszerezhető alapanyag silánysága vetett véget századunk fordulójára a szépmíves szűcsök tevékenységének. A jobbágyfelszabadítással 667földhöz jutott, „új gazda” voltát átmenetileg sajátos ruháival is büszkén hangsúlyozó parasztság idővel újabb és újabb csábító, egyre sűrűbben változó divatötletek követésével fitogtathatta gazdagságát.
