SZEREK, SZEGEK. SZERES TELEPÜLÉSEK
SZEREK, SZEGEK. SZERES TELEPÜLÉSEK
Azt a településegyüttest, amely egymástól elhatárolódó, de egy közigazgatási keretbe tartozó, kis házcsoportokból áll, szeres településnek nevezi a magyar településföldrajzi irodalom. Ez a településforma a délnyugat-magyarországi Őrségben és Göcsejben jellemző. Párhuzamai megtalálhatók a szomszédos Lendva-vidéki, muraközi és stejer területeken is. A szeres település részeit képező kis házcsoportokat az Őrségben szernek, Göcsejben szegnek nevezik. A hasonló törpefalvakat a német irodalom Weiler, a francia hameau, az angol hamlet néven emlegeti. Magyarországon az efféle néhány házból álló apró falunak nem volt megkülönböztető neve. A néprajzi irodalomban a szer kifejezés terjedt el, amely azonban a népnyelvben nem településtípus értelmű, hanem egy településegyüttes részére utaló, más névvel, legtöbbször családnévvel, ragadványnévvel együtt szereplő szócska. Például Szalafő község szerei: Templomszer, Felsőszer, Pityerszer, Papszer, Csergőszer, Gyöngyösszer, Alsószer.
A délnyugat-magyarországi szeres települések többségét kisnemesek lakták, akiknek ősei határőrök és várjobbágyok voltak a középkorban. Településeik helyét és birtokaikat erdőkből irtották. A szerek egy része már a 12–13. században kialakult, valószínűleg létező falvak szétrajzásával és a kirajzással létrejött szórványok terebélyesedésével, nemzetségi telephellyé formálódásával. A falvak „szeresedésének” folyamata a 14–15. században tovább tartott, a 16–17. században azonban megtorpant.
A szeres településű községek általában 5–10 szerből állnak. Előfordul, hogy a szerek között csak néhány teleknyi távolság húzódik. Állhatnak azonban az apró házcsoportok 1–2 kilométerre is egymástól. Egy-egy szer 4–6–10 porta épületeit foglalja magába. Vannak lazább és tömörültebb szerek. A lazább szerek portái közé szántóföldek, legelők ékelődhetnek. Előfordul, hogy a „beltelkek” és a hozzájuk tartozó földek térben nem különülnek el egymástól. A tömörültebb, utcasorba rendeződött szerek esetében erre kevésbé nyílik lehetőség, mivel ezek portái egymással érintkeznek. A porta csak az utcával ellentétes oldalon, a „kertek alatt” találkozhat a szántókkal. Valószínűleg az utcavonal nélküli szórtabb, lazább szerforma tekinthető a régebbinek. Az utcás, tömör szerek a 19. század második felében és a 20. században, a tagosítások után váltak jellemzővé.
A korábbi évszázadokban a szerek történetéhez hozzátartozott a lassú településmozgás, a sokirányú helyváltoztatás. A szerek megnyúlhattak, megrövidülhettek, házaik szétszóródhattak, majd összetömörülhettek. A településmozgás során egyes szerek megszűnhettek, másik szerbe olvadhattak, másutt új szerek keletkezhettek. Ezt a folyamatos mozgást tükrözik a régészeti leletek és a szeres vidékek levéltári forrásai. (Bátky Zs. 1926: 11–13; Györffy I. 1943: 33; Mendöl T. 1963: 223; Takács L. 1964: 514–517; Bíró F. 1970: 121–122; Müller R. 1971: 80–90; Tóth J. 1975: 10, 16, 22, 41; Barabás J.–Gilyén N. 1979: 26–27.)
758. ábra. Őriszentpéter (Vas vm.) szerei 1859-ben
Bár az őrségi és a göcseji szerekről a 20. században sokan írtak, hiányzik még a szeres település monografikus bemutatása. Ezt a munkát valószínűleg csak akkor lehet eredményesen 76elvégezni, ha elkészül néhány szer modell értékű agrártörténeti, településtörténeti, történeti néprajzi elemzése. A magyar településtörténeti és néprajzi irodalomból figyelemre méltó párhuzamnak kínálkoznak: az újabb és újabb telepeket kibocsátó középkori gömöri kisnemes falvak (Maksay F. 1971: 104), a bihari Beznye falu egymástól elkülönülő 15. századi kis házcsoportjai (Szabó I. 1969: 129), a palócföldi Mátraderecske helyi hagyományban szereplő hajdani határbeli nemzetségi telepei (Bakó F. 1989: 219–221), a fokozatosan előretörő és tartozéktelepülés jellegüket lassan elvesztő Trencsén megyei szlovák családi telepek (Bednarik R. 1967), a Hont megyei szlovák irtásközségek házcsoportjai (Švecova, S. 1991), a tartozéktelepülés jellegüket elvesztett 19. század végi, 20. század eleji kisebb kalocsai szállások (Bárth J. 1975a), a kilenc házcsoportra tagolódó román irtásfalu, Biharkristyór, illetve a hozzá hasonló, ugyancsak román nemzetségi telepekből álló Belényesforró (Györffy I. 1942: 405), több csíki székely falu, mint egymástól térben elkülönülő „tízesek” együttese (Vámszer G. 1977: 259–284), valamint a hagyomány szerint családi telepek, kisebb házcsoportok besűrűsödésével keletkezett moldvai magyar falvak (Kós K. 1976: 172; 1981: 18).
