PRÓZAI SZÖVEGEK

Full text search

PRÓZAI SZÖVEGEK
A népszokások költészetének egy kis csoportja prózában elmondott szövegekből áll. Ezek többsége szokást, rítust magyarázó szöveg.
A cselekményt magyarázó szöveg része lehet a rítusszövegnek is, elmondása kötelező lehet, s maga is feltétele lehet a cselekmény hatékonyságának. Más esetekben azonban ez a magyarázó történet elmondásra nem került, csak a cselekményt végzők tudatában élt, vagy pedig teljesen feledésbe ment.
Példaképpen említsük a Nyugat-Magyarországon ma is gyakorolt tuskóhúzást a hozzá kapcsolódó tréfás lakodalmi szertartással (rönkhúzás, faházasság, mókaházasság stb.). Ennél a különben dramatikus jellegű szokásnál a cselekményt megindokoló eredetmagyarázó történet szintén része a rítusszövegnek, és kötelezően előadásra is kerül. (Miért kell tuskót húzni?) Más dramatikus vagy nem dramatikus jellegű szokásoknál is a szokásmagyarázó történet kötelező érvényűen előadásra kerülhet.
Más szertartásos szokásoknak is van prózai monológszerű szövege, mely ilyen módon része a szertartásos költészetnek. Prózában hangozhat el pl. lakodalom alkalmából a vendégek meghívása, néha prózai a menyasszony-búcsúztató, a vőfélyek mondókájában is egymást válthatják a prózai és verses részek.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť