ÖSSZEGZÉS ÉS KITEKINTÉS
ÖSSZEGZÉS ÉS KITEKINTÉS
A siratók fentiekben vázolt két fő típusa, rétege egyszersmind utal a siratás valószínű történeti alakulására. Feltétlen régebbi – s egykor talán kizárólagos lehetett – az elbeszélő tartalmú és „kötetlenül” megformált, a hitvilággal és szokásrenddel (rítussal) szoros kapcsolatban álló, dramatikusan előadott siratás, amelyben a hangsúly a siratott halotton, általában a halottak világán és sorsán, valamint élők és halottak (ősök) kapcsolatán volt. Közbevetőleg megjegyezzük: a halottas-temetési szokásrend egy-egy állomásához, mozzanatához kapcsolódó siratások felfoghatók egy dráma jeleneteinek, amelynek előadásában a hagyományos-szertartásos kézmozdulatoknak, arcjátéknak, testhelyzeteknek, mozgás- és térformáknak is fontos szerep jutott; ennek bemutatására azonban itt nem térhetünk ki (lásd De Martino 1958 képmellékleteit; MNT V. fotóanyagát és erre vonatkozó leírásait: 32–36. l.; összefoglalóan: Károly 1981b).
Újabb keletű az a fajta siratás, amelyben a hangsúly teljesen áttolódott a sirató személyre, s lényegében ennek panaszdalává változott. Poétikai szempontból: megjelenik a strofikussághoz közelítő formai-szerkezeti szabályozódás, esetleg a kifejezetten kötött forma, bár ez szórványosan már korábban is meglehetett. E változás során fennáll a 632tiszta lírává alakulás lehetősége. Ezt mutatják azok az esetek, amikor eredeti funkciójuktól elszakadt siratórészletek népdallá formálva élnek tovább (hasonlóan ahhoz, amikor a sirató-melodika más dalfajták zenei anyagává alakul át).
Az átalakulás végső, már az elhalást jelző állomása a kevés számú hagyományosan rögzült elemre csökkent töredékforma, amelynél gyakran nemcsak hiedelem- és szokástartalomról, hanem aktuális, személyes mondanivalóról sem beszélhetünk.
Befejezésül meg kell még emlékeznünk arról, hogy a „sirató-hangvétel” irodalmunkban, zenénkben (de képzőművészetünkben is a sirató-ábrázolás), időről időre felbukkan – költészetünkben szinte önálló vonulatnak tekinthetően –, így példázván a hagyomány szuggesztív erejét, alakváltó továbbélését.
