SZÉGYEN
SZÉGYEN
A becsülettel együttjár a szégyen, ugyanannak az értékelésnek két aspektusát jelentik. Olyan helyzetben, amelyben a becsület megvédése valamilyen tettet kívánna, ennek elmaradása szégyen. A gyávaság szoros kapcsolatban van tehát a szégyennel, amely ebben az értelemben nem érzés, hanem tettre való képtelenség.
Nemcsak erkölcsi értelemben negatív cselekedetek hozhatnak szégyent, de a normáknak való bármilyen meg nem felelés, még akkor is, ha az illető maga egyáltalán nem tehetett róla. Így például szégyen a meddőség: „A meddő asszonynak nem volt olyan becsülete, mint akinek gyerekei voltak” (Szigeti Gy. 1989: 30). De ugyanannak a normának az ellentéte is lehetett szégyen. Így például a század végére, egy új gazdálkodási stratégia részeként, szégyen lett az is, ha valakinek sok gyereke volt.
Azt mondhatjuk tehát, hogy a másoktól való különbözés volt az, ami szégyennek számított. Így például megítéltetett a „nem divatos” testalkat: „Mert a lapos deszka alak a legnagyobb szégyenszámba ment.” Ezért volt erkölcsi kérdés a divat követése: „Akinek nem volt csatos cipője, azt már megvetettük” (Dobos I. 1981: 20).
A szégyen másik nagy területe az volt, ha valaki nem tudta megőrizni, megvédeni azt, ami az övé volt. Ezért számított nagy szégyennek egy férfira nézve, ha felesége megcsalta vagy elhagyta. Mikor Tamási Gáspártól elköltözik a felesége, azt írja: „A nagy szégyen miatt nem mertem emberek közé menni egy darabig” (Tamási G. 1983: 643163). Győri Klárának az apja is szégyell emberek közé menni, mikor lánya hazaköltözik a férjétől: „apám nem megy templomba, restelkedik, hogy otthon vagyok, nem (…) az urammal” (Győri K. 1975: 170).
A szégyen harmadik nagy területe, ha valaki nem társadalmi státusának megfelelően viselkedik. Egy jó gazdalány így fenyegeti apját: „Apám szégyene lenne, ha cselédnek megyek” (Martonné 1978: 53). Nem független ugyanis az érintett fél társadalmi állásától, hogy mi minősül szégyennek.
