VI.
VI.
Politikai magatartása. Actiója Báthori Istvánés Ujlaki Lőrincz ellen. Erdődi Tamás ellenségeinek föllépése. Az 1497-ik évi országgyűlés. Erdődi Tamás színelt lemondása a cancellári hivatalról. Corvin János föllépése ellene az 1498-ik évi országgyűlésen.
Valamint a magánviszonyok körében, úgy a politikai közélet terén is számos ellenséget szerezett magának Erdődi Tamás.
Ő politikai nevelését Mátyás király iskolájában kapta. A királyi hatalmat azon magaslatán szolgálta, hol többé semmi sem korlátozhatta. Visszavarázsolva szemlélte a római császárság fénykorát, melyben a köztársasági intézmények a fejedelmi akarat eszközeivé sűlyedtek, de a hódítások és diadalok, rend és jólét, irodalom és művészet virágzása a nemzet minden rétegének kielégítést nyújtottak.
Alig húnyta be szemeit a nagy uralkodó, az oligarchia, mely az ő szellemének fölénye előtt némán meghajolt, újból merészen fölemelte fejét, és a szenvedett elnyomásért, a korona tekintélyének megalázásában, erejének gyöngítésében keresett kárpótlást.
Ezen törekvés meghiusítását tűzte ki czéljáúl Erdődi Tamás, ki a királyi jogokban egyúttal saját hatalmát és érdekét is oltalmazta. Mindazáltal az eszközök megválasztásában szerencsétlen vala. Hogy erőt fejthessen ki az ország határain belűl, nem habozott a gyöngeség legszembetünőbb jeleit nyilvánítani az ország határain kivűl. Miksát lefegyverezendő, Mátyás összes vívmányait feláldozta; az örökösödési jog biztosításával pedig a nemzet nagy részének ellenszenvét vonta magára és uralkodójára. Majd a másik vetélytársától szabadulandó a király, lemondott a lengyel koronáról testvére Albert javára; s így Magyarország megfosztatott azon előnytől, melyet a két birodalomnak közös fejedelem jogara alatt egyesűlése ígért.
E mellett a cancellár nem volt képes az ország igazgatásában fentartani azt a rendet és fegyelmet, melyet Mátyás meghonosított. A bomlás első vészjósló tüneménye: a fekete sereg lázadása és feloszlása. Majd következett a pénzügyi zavar és a királyi kincstár szegénysége, mely nagyobb vállalkozásokat lehetetlenné tett.
Ennek daczára nem hiányzott Erdődi Tamásban a bátorság, hogy szembeszálljon azon főurakkal, kik megvetvén a királyt és törvényt, zsarnoki önkénynyel hatalmaskodtak. Az első, ki ellen föllépett, Báthori István erdélyi vajda volt, kinek kegyetlenségei miatt, a székelyek és szászok részéről elkeseredett panaszok érkeztek. A cancellár arra bírta a királyt, hogy Báthori mellé társ-vajdát rendeljen; mikor pedig a gőgös főúr ezért lemondással fenyegetődzött, megerősíté szándékában, azzal biztatván, hogy a veszélyes időben nélkülözhetetlen, és a király inkább vissza fogja rendelkezését vonni; de alighogy a vajda csakugyan beadta lemondását, a király elfogadta azt (1492). A kijátszott főúr tombolt dühében; nemsokára bekövetkezett halálát a haragnak és elkeseredésnek tulajdonították kortársai.*
Tubero elbeszélése. SCHWANDTNER kiadása. II. 186.
A következő években Zápolyai István nádor és Ujlaki Lőrincz herczeg szoros szövetségre léptek egymással, megállapítván, hogy ha egyikök fiörökös nélkül halna el, javait a másik örökli. Az ország két leghatalmasabb főura ellenséges állást foglalt el Erdődi Tamás irányában, főkép Miksa örökösödési igényeinek felkarolásáért; minthogy azon reménynyel kecsegtették magokat, hogy ha Ulászló fiörökös nélkül múlna ki, családjuknak út nyílik a trónra. Míg egyrészről a rendek elégületlenségét szították, és panaszaikat támogatták; másrészről magok is hozzájárultak a zavar és rendetlenség fokozásához. Különösen Ujlaki féktelensége minden határon túllépett, és a király személye ellen intézett sértésektől sem tartózkodott. Erdődi Tamás nem tűrte ezt tétlenűl. Tanácsára, Ulászló maga elé idézte Ujlakit, és miután ez meg nem jelent, Drágfi Bertalan erdélyi vajdát küldötte megfékezésére (1494). Ez valóságos hadjáratot viselt ellene, és egymás után vívta meg várait. A nádor felszólalt ugyan szövetségese érdekében, és ügyét a rendes törvényszéken kívánta tárgyaltatni; de a király nem engedett, és Ujlakit Németujvárban, hol elzárkózott vala, ostrom alá fogta. Mire az kegyelmet kért és kapott.
A kiengesztelődés létrejöttét Erdődi Tamás is elősegítette. A két főúr háláját azzal bizonyította be, hogy Ujlaki a fehérmegyei Gerencsér várát és uradalmát, Zápolyai István pedig a veszprémmegyei Somlyóvárat és uradalmát engedte át neki.*
Erdődi Tamás mindegyiknek külön 12,000 forintnyi kölcsönt engedett el a nevezett uradalmak fejében. Az 1495 martius 25- és junius 25-ikén a két főúr által tett bevallások okiratai a galgóczi levéltárban.
Az udvart, a főpapságot és az oligarchiát összetartásra intette azon mozgalom, mely ez időtájt a magyar köznemesség körében megindúlt.
Az újkor fuvallata, mely Európaszerte megingatja az ősrégi tekintélyeket, fölébreszti a szunnyadó erőket, hatalmuk tudatára vezérli a tömegeket: Magyarországba is elhatott. A köznemesség megfelelő részt igényel az ország kormányában, melyet megnyugvással bízott a nagy király kezeire, de törpe érdekekért versengő főuraknak nem hajlandó átengedni. Egyúttal az idegen származású uralkodó személyéhez csatolt reménységében csalódva: a nemzeti királyság visszaállításának jelszavát tűzi a zászlóra, melyet egy kiváló tehetségű és lánglelkű agitátor, Verbőczi István, ragad kezeibe.
Lázas nyugtalanság lüktet a nemzet szellemében, mely Miksa császár örökösödési igényei, a törvényeket lábbal tapodó urak, a magasztos hivatásukról megfeledkező főpapok ellen fordúl.* A fennálló viszonyokkal való elégűletlenség, az ország gyászos hanyatlása által előidézett elkeseredés az országgyűléseket zajos jelenetek színhelyévé teszi.
Amadćus Tamás 1497 december 12-ikén Esztergomból írja: «A nemesség természeténél fogva gyűlöli a főpapokat és urakat. Mindig újításokon töri fejét. Legjobban szeretné, ha minden esztendőben urat cserélhetne.» Ugyanaz 1499 május 1-én írja, hogy az országgyűlésre fegyveresen megjelent nemesek «hírdetik hogy csodadolgokat fognak művelni, hatalmas kézzel rendbehozzák az országot, lesújtva a hatalmasokat, különösen a főpapokat.»
Az 1497-ik év november 11-ikére összehívott országgyűlésen, az udvar és oligarchia két vezérférfiának: Zápolyai István nádornak és Erdődi Tamás cancellárnak nyilt háborút üzent a köznemesség, melyet némely főrendek a magán-boszú kielégítésére is eszközűl használnak.
Ilyen volt Corvin János, ki a nádortól, évek során át, számos sérelmet szenvedett, és ki talán újból remélleni kezdé, hogy Ulászló halála esetén utódjává lesz; valamint Váradi Péter kalocsai érsek, kinek az egri püspök iránt táplált ellenséges érzülete még fokozódott, mióta attól kellett félnie, hogy ellenfele a prímási székre fog emelkedni.*
Hogy Corvin Jánosnak ezen mozgalomban része volt, a következő (1498) országgyűlés története igazolja. Váradi Péter érseknek az 1497-iki országgyűlésen Erdődi Tamás ellen indított actiójáról Amadćeus Tamás 1497 december 3-ikán Hippolyt bíbornokhoz intézett levelében részletesen szól.
A köznemesség tömegesen gyűlt a Rákos mezejére, és már első tényével jelezte, hogy czéljainak elérésére erőszakos eszközöktől sem riad vissza. A tanácskozásokra szolgáló téren hatalmas fatörzset állítottak föl, véres bárdog vágtak belé és azt körűlállván, esküvel fogadták, hogy ha valaki egyenetlenséget támasztana közöttök, bárki légyen az, annak fejét fogják venni.
Ekkor azután megindúlt a beszédek árja. Több szónok a nádor ellen súlyos vádakat emelt; felhozták, hogy a koronához tartozó uradalmakat ragadott magához, és köz pénzeket tulajdonított el; megemlítették, hogy «fiát készűl, Ulászló halála esetén, a trónra emelni, a mit könnyen keresztűl vihet, mert a szent korona ő rá és az egri püspökre van bízva, ezen társát pedig megvásárolhatja».
Néhány nappal utóbb – november 24-ikén – mikor a király a Rákoson megjelent, a köznemesség tolmácsai, az általok előterjesztett kérelmek és panaszok hosszú sorozatának élén, azt kívánták, hogy ő felsége a szent koronát a nádor és az egri püspök kezeiből vegye ki, és a köznemesség által választandó négy koronaőrre bízza; továbbá, hogy egyházi férfiú világi hivatalt ne viselhessen, minélfogva az egri püspök a cancellári hivatalt hagyja el; a püspökök állandóan egyházmegyéjökben tartózkodjanak; egyházi férfiak egynél több javadalmat ne bírhassanak; a mi szintén első sorban Erdődi Tamás személye ellen volt irányozva.
A nemesség azt sürgette ugyan, hogy a király azonnal közölje határozatát; de Ulászló erre nem volt rábírható, és azt válaszolta, hogy az előadottakat komolyan fontolóra fogja venni, és úgy fog határozni, a mint az igazság követeli. Mindazáltal a forrongó tömeg fenyegető magatartása arra bírta, hogy lecsillapítására némi áldozatot hozzon.
November 29-ikén magához hívatta a főrendeket; közölte velök, hogy Erdődi Tamást a cancellári hivataltól fölmenti, és elrendelte, hogy ő és a nádor a gondjaikra bízott koronát szolgáltassák ki. Az egri püspök a királyi pecséteket azonnal a király kezeibe tette le; majd két nappal utóbb, a nádorral, számos nemes kíséretében, Visegrádra ment, honnét a szent koronát Buda várába hozták. Erdődi Tamás ezután még a titeli prépostságról is lemondott, és Egerbe vonúlt el. Azonban mindez nem fegyverezte le ellenségeinek gyűlöletét. A köznemesség köréből felhangzott azon követelés, hogy a király az egri püspökségtől is foszsza meg és jószágvesztésre ítélje.
A király erre rá nem állott; a köznemesség előterjesztéseitől a főrendek is megtagadták hozzájárulásukat. A tárgyalások eredményre nem vezetvén, a köznemesség szétoszlott, azon kijelentéssel, hogy a jövő évi szent György napján ismét összegyűl; halálbüntetés alatt kötelezvén minden nemest, hogy a Rákoson megjelenjen.*
Ezen 1497-iki országgyűlésről ekkorig csak azt tudtuk, a mi a következő országgyűlés végzéseinek bevezetésében olvasható, hogy t. i. «többek által magánérdekeik kielégítésére támasztott zavarok miatt eredménytelenűl szétoszlott. – Lefolyásáról naplószerű német emlékirat, mely a Brandenburgi György őrgróf irományai között (a müncheni állami levéltárban) őríztetik, és az őrgróf számára ügynöke által készíttetett, kimerítő tudósítást tartalmaz. Az Erdődi Tamás elleni actióról, mint föntebb említettük, Amadćus idézett levele szól.
A gyűlés lefolyása alatt Erdődi Tamás ellenségei diadalt űltek. Beatrix királyné azt hirdette felőle, hogy megbukott és a király kegyeit is elvesztette. Azon reménységet táplálta, hogy most már könnyű lesz az esztergomi érsekségre való fölemelést megakadályoznia. Csalódott. Ulászló csak színleg áldozta föl, és rövid időre engedte távozni szeretett tanácsosát. Az üldözés, melynek az ki volt téve, mintha még bensőbbé tette volna ragaszkodását. És ezt szokatlanúl erőteljes módon hozta köztudomásra.
A gyűlés eloszlása után néhány nappal, maga elé hívatta Hippolyt bíbornoknak esztergomi helynökét, és azt a kérdést intézte hozzá: hogy mikép áll a csere ügye? Mikor azt a választ kapta, hogy a csere már hihetőleg bevégzett ténynyé lett, így szólt:
«Nagyon örvendek; mert azért hívattam, hogy értésére adjam állandó és határozott szándékomat. Irja meg a ferrárai herczegnek és a bíbornok úrnak kívánatomat, hogy a csere ügye mielőbb intéztessék el; mert az esztergomi érsekségnek oly főpapra van szüksége, ki állandóan székhelyén tartózkodik, mind kötelességeiért, mind az ország rendeinek zúgolódása miatt, melyet le kell csillapítani. Ne adjon hitelt a herczeg úr a királyné leveleinek és üzeneteinek; inkább rám legyen tekintettel. Mindezt azért mondtam el, mert tudomására akartam hozni, hogy a tárgyalásokat mielőbb befejezve kívánom látni. Ezt követelik lelkiismeretem sugallatai és cancellárom, az egri püspök, érdemei, ki iránt országom és személyem érdekében tett hűséges szolgálataiért le vagyok kötelezve.»*
Amadćus István levele Budáról 1497 deczember 18-ikán.
Mintegy tüntetőleg nevezte őt cancellárjának. Csakugyan az országgyűlés zajos jelenetei mit sem változtattak Erdődi Tamás állásában, és nem gyakoroltak befolyást törekvéseire. Ő az 1498-ik év tavaszán elfoglalta az esztergomi érsekséget.* Sőt módot talált, hogy megtarthassa az egri püspökség javadalmát is, melyet Hippolyt bíbornoktól két esztendőre bérbe vett, az egész bérleti összeget, 19,500 arany forintot, készpénzben azonnal lefizetvén.*
Erdődi Tamást először találjuk esztergomi érseknek czímezve. II. Ulászló 1498 virágvasárnapján, kelt okiratában (april 8.) mely az esztergomi káptalani javadalmak adományozásának jogát ráruházza. (Galgóczi levéltár.)
Hippolyt biztosának De Marianellis Donatus 1498 május 14-iki jelentése.
Előre látta, hogy ily módon ellenségeit még inkább fel fogja ingerelni. De ő félelem nélkül nézett a következő országgyűlés újabb támadásai elé. Sőt nem habozott a nemzeti közvéleményt mintegy czélzatosan maga ellen zúdítani. Beatrix királynét fölkérte, hogy továbbra is Esztergomban maradjon, és várnagyait utasította, hogy az ő parancsait mindenben pontosan teljesítsék.* És a Hippolyt által kinevezett olasz érseki helynököt Arezzói Donátot hivatalában megerősítette; bár az 1495-ik évi országgyűlés végzése olasz helynökök alkalmazását tiltotta.
Aretino Donato levele Hippolythoz, Esztergomból 1498 május 31-ikén.
Nem lehet tehát meglepő, hogy az 1498-ik év tavaszán tartott országgyűlésen, a múlt évi ostrom még nagyobb elkeseredéssel újult meg. Most Corvin János nyiltan az előtérbe lépett. Három ügyviselője által vádiratot terjesztett a rendek elé. Abban előadja, hogy a horvátországi bánság elnyeréseért Erdődi Tamásnak és Ernszt Zsigmond pécsi püspöknek uradalmakat és ékszereket kellett adnia; a mikkel azok meg nem elégedve; Gyulát és Hunyadvárát akarják tőle elperelni; a zágrábi püspök több ezer forintot követel tőle, minden jogos alap nélkül; a csanádi püspök illetéktelenűl tizedet hajt be szőllőiben; a tárnokmester és Derencséni Imre tetemes összegeket csikartak ki tőle; Bót András erőszakosan elfoglalta két uradalmát; Haraszti Ferencz egyik várát bírja zálogban, és a zálogösszeget vonakodik elfogadni; András deák, az ő saját várnagya, több várát idegenítette el. Mindezekre nézve igazságszolgáltatást kíván.*
Az országgyűlés ezt a királyra bízta, ki a személynök elnöklete alatt külön ki. Ez előtt biróságot küldött megjelent a prímási ügyész és a vádirat hiteles másolatát kérte kiadatni. (Eredetije a galgóczi levéltárban. Kiadva Hazai Okmánytár IV. 438.) Az ügy további lefolyásáról semmit sem tudunk.
Ugyanakkor a herczeg ügyviselőinek egyike, Baksai Ferencz, a maga nevében még súlyosabb vádakkal állott elő a prímás ellen.
Elpanaszolta, hogy Erdődi Tamás őt, mivel felszólítására hamis oklevelet gyártani vonakodott, gyűlöli és üldözi, becstelen embernek, oklevélhamisítónak bélyegzi. «Nem igaz, – kiáltott föl – én nem vagyok sem becstelen, sem hamisító. Tamás érsek a hamisító, mit az ő saját kezeírásával bizonyíthatok be. Mátyás király életében sok hamis okiratot vezetett a királyi könyvekbe. Megérdemelné, hogy a királyi pecsétet tüzesen arczára és homlokára süssék!» Továbbá felhozta, hogy az esztergomi érsekséget pénzen szerezte meg, és most a bíbornoki méltóságot készül megvásárolni. Végül honárulással vádolta, mert az esztergomi érsekséget és az egri püspökséget örök időre a szentszék hatalmába juttatta, úgy hogy azon két javadalmat ezentúl mindig a pápa fog betölteni.
Többen a körűlállok közűl szavába vágtak és kérdőre vonták: hogy miképen mer ily vakmerően beszélni? Erre így válaszolt: «Ha Tamás érsek nem hágy nékem békét, még iszonyúbb dolgokat fogok elmondani, akár az ő jelenlétében és ő felsége szemében is».*
Dátum nélküli emlékirat, melyen a prímás jegyezte föl az ellene emelt vádakat, melyekre ő csak azt jegyzi meg azon a helyen, hogy Baksait mindig kegyelte, vele soha sem volt akár pere, akár vitája. (A galgóczi levéltárban.) Ezen jelenetekre czéloz valószínűleg, Hippolyt ügyviselője, ki 1498 május 31-ikén írja, hogy az országgyűlés lefolyása «iszonyú és veszedelmes volt; sokért nem adta volna, ha nem kell ott jelen lennie».
Ezen támadás hatástalan maradt. Túllőtt a czélon. A vádakat épen iszonyú természetök valószínűtlenné tette. És azok között olyanok is fordúltak elő, melyeknek valótlansága kétségtelen volt. Igy az esztergomi és egri javadalmakat nemhogy a római curia hatalmába hozta; épen ellenkezőleg, a magyar király kegyúri jogait diadalmasan megvédelmezte.
Mindazonáltal habár az ellene irányzott nyilak nem találtak is mind, ellenségeinek sikerűlt kivinni, hogy a köznemesség a múlt évi országgyűlésen hangoztatott kívánatait erőteljesen megújította, és azokat a főrendek is elfogadták, törvény erejére emelni engedték.
Megállapíttatott, hogy egyházi férfiak koronaőri tisztet nem viselhetnek, főispánságot pedig csak azok, kiknek püspökségéhez e méltóságot a szent királyok csatolták; egynél több egyházi javadalmat sem bírhatnak, és azok, kiknek jelenleg több javadalmuk van, egynek megtartásával, a többiről lemondani kötelesek.*
A XXV., LVI. és LVII. czikkek.
Továbbá határoztatott, hogy főpapok, sem magok, sem egyházuk részére jószágokat nem szerezhetnek; és a szerződések, melyekben világi urak magtalan haláluk esetére, jószágaikat egyházi férfiaknak engedték át, érvényteleneknek tekintendők, még ha királyi jóváhagyást nyertek volna is.*
Az LV. és LXV. czikkek.
A köznemesség egyébbiránt, midőn Erdődi Tamás és némely társainak túlkapásai ellen föllépett, ezen eljárását meg tudta egyeztetni a kath. egyház iránt érezett tiszteletével, és bebizonyította, hogy a vallás szolgái tekintélyének fentartása és hatásuk biztosítása iránt őszintén érdeklődik.
A szent királyok óta, az országgyűlések nem foglalkoztak oly sokat egyházi ügyekkel, mint ezen időben, mikor Verbőczi Istvánnak, a vallásos buzgalmáról ismeretes pártvezérnek, szava volt uralkodó.
Igy épen az 1498-iki országgyűlésen is a rendek gondoskodtak arról, hogy világiak egyházi javakat ne bitorolhassanak, egyházi javadalmakat még rövid időre se birhassanak, és azok, a kik prépostságokat vagy apátságokat már bírnak, egy év alatt szerzetbe lépni köteleztessenek. Intézkedtek azon visszaélés megszüntetése iránt, mely szerint javadalmak fiatal, tudatlan és alkalmatlan egyéneknek adományoztatnak; és fölkérték a királyt, hogy «az isteni tisztelet buzgóbb megtartása érdekében» a javadalmakat, melyek «a lelkeknek enyhűlést nyújtani hivatvák», érdemes egyháziaknak adományozza. A főpapokat pedig kötelezték, hogy az egyházi törvényeknek megfelelően, «az erkölcsiség emelése és a visszaélések kiirtása érdekében» zsinatokat tartsanak.*
Az LV., LVIII., LIX., LXVII. és LXVIII. czikkek. A törvénykönyvben még számos más czikk is foglalkozik egyházi ügyekkel.
Azonban sajnos, ezen végzések, bár a következő országgyűléseken megújíttattak, legnagyobb részben papiron maradtak. És a mint nem voltak képesek az egyházi rendek elvilágiasodását feltartóztatni, körében magasztos hivatásának szellemét uralomra segíteni: szintúgy erőtleneknek bizonyúltak Erdődi Tamás hatalmas állásának megingatására. Ezentúl is ő kormányozta az országot.
27. MINIATURE A ZÁGRÁBI MISEKÖNYVBŐL.
