VII.
RÁKÓCZI SZÖVETSÉGE A CZÁRRAL.
1707 augusztus 22.–szeptember 24.
A FEJEDELEM 1707 augusztus 22-ikén elbúcsúzván Homonnai Zsigmondnétól, Homonnáról udvarával együtt átment Terebesre gróf Andrássy Istvánékhoz. Este már ott tanácskozott Des Alleurs-rel, a ki a versaillesi udvar szándékairól és hajlandóságairól rendszerint kedvezőbben tájékoztatta, mint a párisi új residens, Vetésy. A két diplomata értesítései sehogy sem vágtak össze. Vetésy szerint XIV. Lajos nyíltan a bajor választót vagy Rákóczit, voltaképpen azonban a Bourbon-családnak valamely tagját szeretné látni a magyar trónon. Ezzel akaratlanúl elösmerte, hogy a franczia király őszintén érdeklődik Magyarország iránt s azt dinasztikus kötelékekkel szorosabban akarja magához fűzni. Hiszen ha nemcsak Spanyol-, hanem Magyarországban is a Bourbonok uralkodnak, a Habsburgoknak a világhatalom helyett csakhamar az osztrák örökös tartományokkal kell beérniök, mert a porosz királyság megalapítója már sem titkolta, hogy a császári koronára vágyik.
A fejedelem Terebesen várakozott a tudósításokra, s a tárgyalások nyomán olyan erős segítségre számított, a mely által a hazának rövid idő alatt boldogúlása következhetik.
Szilézia a nagy adók s elnyomatások miatt éppen ekkor kelt föl a császár ellen. A fejedelem «szükségesnek látván azon tűz gerjesztését», Esterházy Antalt három karabélyos ezreddel, Szádeczky Gáspár hajdúival s Babocsay Ferencz árvai népfölkelőivel a kisuczai határokra rendelte, hogy lássák, nem nyílik-e alkalom beavatkozásra? A hadműveletet nem fegyverének erejére, hanem a sziléziaiak belső hajlandóságára építvén, inkább a megfigyelő hadtest hírének nagyságára, mint valóságára számított. Ez a nagyság pedig «kitelik a sok tótból, gubából és éjszakai tüzekből, a hegyeket és völgyeket ellepő táborhelyekből...» Az idő és alkalom egyedül szokta a rendeleteket adni. A határra érkezvén, Esterházy nyílt levelekben biztassa a sziléziaiakat, hogy a szövetséges rendektől remélhetik vallásuk egyenlőségét, a terheiktől és az adóktól való felszabadúlásukat, szabadságaik helyreállítását vagy megnyerését, a mire őt néhányan különben is megkérték. Világos, hogy Szilézián át vezetett volna a porosz királyfi útja Magyarországba. Terebesen a fejedelem úgy hallotta, hogy a sziléziai rendek és parasztok lázadása következtében Starhemberg és Rabutin utasításai megváltoztak. Szerette volna tehát, hogy a czár Sziléziában ne akadályozza a svédet, s remélte, hogy Bercsényi, ha Varsóba kell is ezért mennie, ebben a tekintetben hatni fog a czárra. Otthon különben sem tartott semmiféle meglepetéstől.
Bercsényi követségét az orosz kíséret már a határon nagy tisztelettel fogadta. A lithvániai marsall maga várta Duklán, nem tudva, hogy más irányt választott. A muszkák ütötték, verték, akasztással fenyegették a lengyeleket, ha nem buzgólkodtak eléggé a magyar urak ellátásában. A parasztok tehát akárhány helyütt elfutottak előlük, de visszaszállingóztak, mikor látták, hogy a magyarok nem bántják őket. «Csak úgy szeretik ezek egymást, mint mi a németet!» – jegyezte meg Bercsényi. Szieniavszkíj és felesége Varsóban a czárnál ekkor még mindent elkövettek, hogy Rákóczié legyen a lengyel korona. Pártja nagyban növekedett, de mindenki meg volt győződve, hogy a választás előtt meg kell verekedni a svédekkel. Az országgyűlést elnapolták szeptember 9-éig. A primás, a marsall és a főbb urak Varsóba mentek, hol a czárral együtt türelmetlenül várták Rákóczi követeit.
A svédek hadimozdúlatairól a fejedelmet azok a franczia tisztek értesíthették, a kik XII. Károly táborából Lengyelországon át érkeztek hozzá Terebesre. Bártfa felől viszont Viszniovszkíj herczegné és Krakó felől Szieniavszkíjné látta el izenetekkel. A napok látszólag gondtalanúl teltek a szalánczi hegyekben, s a nagyazari erdőkben rendezett vadászatokkal. Némelyek azt hitték, a fejedelem jobban gyönyörködik a szécskeresztúri határban lőtt három nagy öreg szarvasnak koronájában, mint a lengyelekében. A beavatottak tudták, hogy még a vadászatok idején is közdolgokkal foglalkozik és gyakran tárgyal Des Alleurs-rel, La Motte-tal és gróf Tourneau-val. Mindnyájokat meglepték azok a hírek, a miket egy orosz futár Bercsényi levelével Varsóból 17-ikén hozott Terebesre.
SZIENYIAVSZKIJ ÁDÁMNÉ.
Szieniavszkij herczegné Varsó közelében Bercsényi elé ment. Vele nem találkozhatván, Rádaynak, Nedeczkynek könyezve tett szemrehányást, miért határozott a fejedelem az ő híre nélkül? Semmi sem lesz a dologból; a választás elmarad, csúfot űznek belőle, a franczia is elhagyja. Szaniszló király maga terjeszti azt a bécsi hírt, hogy Rákóczi kibékűlt a császárral s odahagyja Magyarországot a lengyel királyságért. Vetésynek is megmondta, hogy kár volt elfogadni a koronát a lengyelek beleegyezése nélkül, mert ők senkit sem választanak meg. Minden áron békét akarnak; már pedig Rákóczi megválasztása újabb háborúra vezetne. A korona fölajánlását kényszerűségből tették. Az ország, ha csakugyan választania kell, bizonyára Ágost királyt választaná meg, a ki csak a svédek miatt mondott le koronájáról. Egyetlenegy szenátor sem szavaz Rákóczira s őmaga is ellene fordúl, ha nem fogadja meg intését. Nem akarnak vele együtt elveszni. A lengyelek megunták az oroszokat s a megérkező svédekkel szövetkeznek kiüzetésökre. Bercsényi szerint, úgy látszik, a herczegné elámította a czárt is, mert megkérdezte Nedeczkytől, miért változott meg Rákóczi? Nem is várták fényesen Bercsényit, a ki Varsóba szeptember 5-ikén este 9-kor csöndben vonúlt be s a Radzivill-palotában szállt meg. Azonnal meglátogatta a herczegnét, a ki valamennyire most már megnyugodott, hanem azért figyelmeztette a követet az akadályokra. A svéd megindúlt Lengyelország ellen, s míg a háború sorsa el nem dől, a rendek semmit sem tesznek. Nincs mit bízni a lengyel korona felajánlásában; csak azért tették, hogy a béketárgyalásokra alkalmuk legyen s elállhassanak tőle. Azonban megigérte, hogy a czárral mindent megbeszél. Valóban, oly bizalmas volt vele, hogy 7-ikén jókor reggel a czár maga ment hozzá. Az ágyból azzal a hírrel ugrasztotta ki, hogy Toulon-nál augusztus 22-ikén a francziák megverték Savoyai Jenő hadait, a mit a palatinusné azonnal megizent Bercsényinek. Tíz óra tájban a főtábornok Golovkin kanczellárnál egy kis házban találkozott a czárral. Latinul kezdte ünnepies üdvözletét, de azután Andrej, a Korbéval járt tolmács útján egyszerű beszélgetés alakjában folytatta. A mikor a lengyel követek kérdésekkel árasztották el, a czár maga sugta a tolmácsnak, hogy most ne szóljon Bercsényi, majd máskor szól vele erről. Délután Golovkin már fölkereste. «Okosabb a többinél – írja róla a főtábornok; – de a többi sem bolond!» Azontúl gyakran tárgyaltak együtt. A kanczellár nagyon hajtogatta, hogy bajos dolog megkötni a szövetséget, mert a körülmények nem engedik meg, hogy egyenesen szembeszálljanak a császárral; ha általában szövetkeznek is, a királyválasztást el kell halasztaniok.
Valóban igaznak látszott Dönhoff marsall mondása, hogy a magyarok csak a zavart növelni mentek Varsóba. De Bercsényi neki is, a kujaviai püspöknek is megmondta, hogy tetteiben Rákóczit egyedül a hazájához és a szabadság dicsőségéhez való szeretet vezeti. Azt a dicsőséget, a melyet hazájában a szabadság munkájával szerzett, és a miben Isten megáldotta, sohasem kívánta föláldozni magánérdeknek. Azonban hazájában fölszentelve magát a szabadságért, attól sem vonakodhatik, hogy a szomszéd haza szabadságának is használjon. Mindennél előbbre való előtte a két haza szabadsága. Mellét kitárva, férfias lélekkel kész mindenre, a mi újra élesztheti és meggyógyíthatja Magyar- és Lengyelország megsértett szabadságát. Abban állapodtak meg, hogy folytatják, a mit elkezdtek és a czárral egyetemben tárgyalnak vele. Nyolcz más lengyel követ is lelkesedéssel hallgatta Bercsényinek a szabadságszeretetre és a nemesi dicsőségre való hivatkozását. Dicsérték a fejedelmet, de ennél tovább nem mentek. Szieniavszkíj a maga részéről minden jót igért, de már a czár is észrevette, hogy nagyon meghűlt a magyarok iránt való barátsága; mert hol magának akarja a lengyel koronát, hol senkit sem tart reá méltónak. A mellett Szaniszló királylyal is fentartja összeköttetéseit.
24. VARSÓ.
Néhány nap mulva a lengyel köztársaság főemberei már «egészen Rákóczira függesztették elméjöket». Kijelentették, hogy ha ő el nem fogadná, inkább választásra sem akarnak fakadni s majd meglátják, mit tegyenek. Ezt a czár is szükségesebbnek tartotta, mint a dicsőség keresését s ha meg nem kapja a magyaroktól, ellenségeinek tartja őket. A főtábornok tehát arra törekedett, hogy elhitesse a czárral és a lengyelekkel kívánságaik teljesíthető voltát, de Rákóczi szabad elhatározását is biztosítsa.
Mencsikov herczeg, a kit Vetésy császári érzelműnek tartott, ebben az ügyben bizalmasan tárgyalt Bercsényivel, még pedig oroszúl. «Rákóczinak is szolgálok, kegyelmednek is.» A sok német és orosz tiszt előtt nem akart beszélni, mert «itten igen sokan vannak», hanem elment Bercsényihez. A tárgyalásokban formaszerint nem vett részt. Mindamellett nagy érdeme volt benne, hogy a magyarok és a czár megbízottai: gróf Golovkin Gábor, a császári és a szent tanács minisztere, Dolgorukij Gergely herczeg rosztovi helytartó és Safirov Péter belső titkár, szeptember 12-ikén végre megállapodtak a szövetség föltételeiben és azokat 14-ikén alá is írták. Az I. pontban Rákóczi erdélyi fejedelem kijelentette a czárnak, hogy a lengyel köztársaság rendei kérésére elfogadja Lengyelország koronáját, ha királynak választják. Viszont a czár a köztársasággal kötött egyességéhez képest megigéri, hogy szabadon megválasztása esetében őt Lengyelország trónjának királyi méltóságában és tekintélyében minden erejével, fegyverével, pénzével és más hadi költségével, a maga és a lengyelek hadaival, nemcsak a béke és a nyugodt uralkodás biztosításáig, hanem (ha ellene talán pártok keletkeznének) a jövendőben is megtartani igyekezik. A király tekintélyét mindig és mindenütt tiszteletben tartja. A mikor a czár jelen van, a háború és az ország dolgaiban az ő meghallgatásával, beleegyezésével és tanácsával jár el. Ha nincs jelen, egész seregét a választott király legfelsőbb rendelkezése alá bocsátja olykép, a hogy a szövetséges hadseregeknél szokás. Ha a svéd a jelen hadjáratban nem törne be Lengyelországba, akkor, szeptember elsejétől számítva, három, legfeljebb négy hónapra elhalasztják a királyválasztást, hogy franczia-bajor közbenjárással Rákóczi megkísértse a svédek és az oroszok kibékítését. Ha ez nem sikerűl, Rákóczi köteles a lengyel koronát minden további halogatás nélkül elfogadni. A czár őt és a magyar nemzetet továbbra is megtartja barátságában. Rákóczi megválasztatása után a lengyel köztársaság nélkül semmi esetre sem köt békét a svéddel; viszont Rákóczi sem tárgyal az ellenséggel a czár tudta nélkül.
25. MENCSIKOV SÁNDOR HERCZEG.
Ha a svéd Magyarországra törne, a czár nem tagadja meg katonai és pénzbeli segítségét Magyarország karaitól és rendeitől; hadai azonban a magyaroktól a szokásos ellátáson kívűl egyebet nem követelhetnek. A pénzbeli segítség összegét Rákóczi megválasztása után állapítják meg. A czár minden jó módot megkísért, hogy a császárt Magyar- és Erdélyország szabadságának visszaadására hajlítsa. Minden lehetőt megtesz, hogy Rákóczit a császár meghagyja Erdély fejedelemségében s ebben segíteni fogja. Ha a svéd nem békűlne ki a czárral és seregét nem vonná ki Lengyelországból, sőt az uralkodásba is beleavatkoznék, akkor a két szövetkezett fejedelem egyesűlt erővel és közös elhatározással azt tegye, a mit legjobbnak lát s hozza nyilvánosságra szövetségét. Ha pedig (a mitől Isten őrízzen), Rákóczinak Lengyelországból kibujdosnia kell, ellátására a czár Oroszországban egy tartományt ad s nem tagadja meg a menedéket barátaitól és híveitől. A Magyarországba rendelt orosz sereg szabadon átvonúlhat Lengyelországon és mindennel szabadon kereskedhetik. Ez a megegyezés nem másítja meg a czárnak a lengyel köztársasággal idáig kötött vagy ezután kötendő szerződéseit.
Szeptember 14-ikén a czár nagyon nyájasan fogadta Bercsényit. «Kegyelmed, úgy hallom, beszél oroszúl, hát így beszéljünk» s jobban megértette őt a többinél. A hogy mondta, a franczia aligha köt vele ünnepies szövetséget; de ha kibékíti a svéddel: «mindnyájan Magyarországra mennénk. Nem nehéz nekem a császár!» Rákóczival kötött szövetségét jobbnak gondolta egyideig titokban tartania, mert ha a svéd ki nem mozdúl Szászországból, jobb a francziával szövetkezni és állani a békességet. De ha kijön a svéd, tudnia kell, elvállalja-e a fejedelem a lengyel királyságot? «Mert nekem az kell, hogy akkor ember legyen mellettem!»