III.
III.
Külföldi egyetemek látogatása. Molnár útrakelése. Útlevele. A bécsi földrengés. Megérkezés Vittenbergbe. A vittenbergi magyar bursa. Eszterházy Tamás. Drezda. I. Keresztély szász választófejedelem temetése. Molnár Benedek levele. Nőgéri. Magyar tanulók külföldön. Utazás Heidelbergbe. Az egyetem kálvinista irányzata. Kalandozás. M. Benedek levele. Molnár insége.
MINT A HOGY kelet rajongó gyermeke leírhatatlan örömöt és boldogságot érzett, ha életében egyszer megláthatta Mekkát, a szent várost, vagy mint a középkori jámbor keresztyén legfőbb vágyát akkor látta beteljesedve, ha elzarándokolhatott Jeruzsálembe a szent sírhoz s lábai érinthették a földet, melyet Jézus ott jártával megszentelt: úgy a magyar protestáns egyház papjelöltjei szívében az a leküzdhetetlen vágy élt, szemök előtt folyvást czél gyanánt lebegett, hogy fölkeressék azon helyeket, hol a reformátorok éltek és tanítottak, hol ezek egyenes tanítványai a megújított vallás tanait a maga eredetiségében s meghamisítatlanul tanították. Vittenberg, Genf, Heidelberg, valami titkos varázserővel hatottak e nevek, mikor előttük kimondották.
Bizonyára Molnár is gyakran hallotta emlegetni e neveket Debreczenben; öregebb diákok, kik az iskolai pálya befejezéséhez közel állottak, vágyakozva néztek azon idő elé, a mikor az iskolai tanfolyammal a kollégiumban elkészülve, tanulmányaiknak egy ilyen külföldi egyetem adja meg a méltó befejezést. Csakhogy míg a legtöbb tanuló az iskolai pálya végén gondolt erre, Molnár úgy szólván annak közepén volt, mikor ilyen külföldi útra már el is határozta magát.
Vállalkozó szelleme nem riadt vissza az akadályoktól, melyekre előre el lehetett készülve. Pályavégzett tanulók is, kiket tudományszomj ily külföldi útra ösztönzött, rendesen pénzzel ellátva indultak el, a melyet vagy magok gyűjtöttek, vagy az iskola pénztárából és másunnan kölcsönöztek, vagy egyes kegyes pátronus adományozott.
Molnár, a ki még tizenhatodik évét is alig töltötte be, minden hosszabb fontolgatás és pénz nélkül vett vándorbotot kezébe, pedig későbbi segélyre sem igen lehetett kilátása. Reménye volt, hogy hitsorsosokat, jó embereket külföldön is fog találni. Úgy látszik, ekkor már tisztán állott a czél előtte, hogy a lelkészi pályára képezi ki magát s jámbor vallásos hite erre tekintettel különös isteni segedelemre is számított. Gyermekkorában egy fenyegető, de szerencsésen kikerült balesetet ő és szülei az ördögnek tulajdonítottak, melyet disznó alakjában látni is képzeltek s megmentésében különös isteni beavatkozás nyomait látták.*
M.-Okmt.: Napló. «Pericula, in quibus divina ope conservatus» cz. fejezet.
Életében még számtalanszor találjuk nyomát annak a gyermekies odaadásnak, melylyel az isteni gondviselésben bízott. Vallásos hite azt sem tartotta kizártnak, hogy az érdekében, ha szükség lenne rá, a világrendbe természetfölötti úton is beavatkoznék. E felfogás magyarázza meg nála azt a merész vállalkozást, azt a csüggedetlen lelki erőt és életkedvet, mely a nyomor és nélkülözések között is soha egy perczre sem hagyta el.
Az 1590-ik év november 1-én vett búcsút szülőföldétől, melyet csak kilencz évi viszontagságos és küzdelmes év múlva látott ismét viszont. Útravalóul az atya áldása s a testvérek jókivánatai szolgáltak. Útlevelet Pisky István, a tihanyi kir. várőrség kapitánya adott, ajánlva őt, mint tisztességes és jó magaviseletű ifjat, a birák, esküdtek, polgárok, hídőrök pártfogásába: bocsássák át mindenütt békeségesen, hadd menjen szabadon bővebb tanulásra különböző országokba.*
M-Okmánytár III. 1.
Útjában az első állomás Bécs volt, hol különben most másodízben járt, egy pár héttel előbb már fölrándulván ide Szenczről, hogy lássa a rombolást, melyet egy földrengés vitt véghez. Ez szeptember 7-én este felé kezdődött s oly heves volt, hogy egy templom összeomlott s benne az oltár közepén széthasadt, a Szent-István tornya megrepedt, egy összeomló szálló kilencz embert és két lovat ütött agyon s alig maradt ház, mely erős rázkódást ne szenvedett volna.*
Idézi e leírást a bécsvárosi jegyzőkönyvből BERMANN (Alt- und Neu-Wien. 1880. 798. l.) V. ö.
Egy heti időzés után ismét útnak indulva, Iglón, Prágán, Drezdán keresztül deczember 8-án érkezett meg Vittenbergbe. E város, mely hírnevét a reformációnak köszönhette, melynek egyetemén az első magyar reformátorok Melanchtontól nyertek kiképzést, volt utazásának legfőbb czélja s szándéka volt itt hosszabb időre megtelepedni. A városba már belépése is kedvező előjelek között történt. Midőn a kisebbik hídon haladt át, egy emberrel találkozott, a kinek mind arcza, mind ruhája magyarosnak látszott: magyarul szólította meg s az tudott reá felelni. Ungvári András volt, egy ott tanuló honfitársa, a ki szintén nagyon örült a véletlen találkozásnak. Elvitte magával s bemutatta a magyar tanuló egylet tagjainak, melynek ekkor Thuri Márton volt a szeniora, vagy elnöke.*
Napló. 1590. decz. 8.
Ez a magyar egylet vagy Bursa* külön kis egyetem volt a vittenbergi egyetemmel kapcsolatban. Tagjai külön törvények alatt éltek, melyekben a nemzeti érzés is erős kifejezést nyert, így pl. kirekesztették magok közül azt a tagot, a ki magyar ruha helyett más nemzetbeli ruháját felvenni nem «pirult volna», magyar isteni tiszteletet tartottak stb. Az egyletnek széleskörű autonómiája volt: az egyetemi tanárok és mesterek (magister) felügyelete alatt állott ugyan, a kik jelen voltak az időnként tartott vitagyüléseken, de a mellett magok választották elnöküket, a szeniort; külön könyvtáruk volt, magok kezelték pénztárukat, melynek tartalma hazulról egyes pártfogók adományaiból gyült össze. Papok, tanítók, egyházi gyűlések, prot. főurak úgy tekintették ez intézetet, mint egy magyar felsőbb papi szemináriumot s gyakran adakoztak czéljaira. Az erdélyi főurak egy ízben 200 tallért, mások könyvet, bútort stb. küldöttek. Külön háztartásuk volt s olykor nagy vendégséget csaptak.*
Ezen Coetus vagy Bursa Jegyzőkönyve, melybe alapszabályaikat, a tagok névsorát, kiadásaikat stb. feljegyezték, megvan a debreczeni reform, kollégium könyvtárában. (R. 574. sz. a.) Mindezideig kiadatlan. Ismertetését l. FRANKL, Hazai és külf. osk. 290–3.
Az egylet életének érdekes rajzát l. GÉRESItől Debreczeni ref. coll. értesít. 1894–5. 7–10.
8. VITTENBERG.*
Wittenberg részlet Merian metszetéből, mely a «Topographia superioris Saxonić, Thuringić. Frankf. 1650.» cz. mű 192. lapja után áll. A kép aláírása: D. Rahthause. (így) E. Pfarrkirche. F. Collegium, G. Collegium Augusti. H. Elbebrücken.
Itt nyerhetett Molnár is, mint szegény tanuló, egy időre ellátást. A Bursának nem volt annyi vagyona, hogy egy tanuló ellátásának gondját a maga erejéből sokáig viselhesse, az egyes tagok otthonról hozott vagy egyes pátronusaiktól időnként kapott segítségből tartották fenn magukat. A mit Molnárnak hazulról családja küldözött, az alig néhány forint volt, apjának és testvéreinek még ennyi is nagy megerőltetésbe került. Mindazáltal négy hónapig tartotta ezekből fent magát; kétségkívül galanthai Eszterházy Tamás* is, a Vittenbergben tanuló főúr, kinek őt Thuri Márton szenior bemutatta,* a ki a kor szellemének megfelelő módon a theologiában annyira kiképezte magát, mintha akárcsak a papi pályára készült volna, sőt később könyvet is írt a katholikusok ellen,* szintén járult eltartásához némi pénzsegítséggel.
Album acad. Vitebergensis. Vol. 11. 1502–1602. (Halle. 1894.) 376.
Napló. 1590. decz. 8.
BOD. M. Athenás 78–9.
Az egyetem anyakönyvében nevét nem találjuk a tanulóké között, e szerint ha járt is az előadásokra, nem volt az akadémia rendes hallgatója: az is meglehet, hogy ez időt most csak arra használta föl, hogy tájékozódjék a külföldi életmód, viszonyok és tanítási rendszer felől.
Vittenbergből Drezdába utazott s itt már egész nyáron át folytatta a tanulást s mint tanuló jelen volt az ifjonta, alig 31 éves korában egész váratlanul elhunyt I. Keresztély szász választófejedelem temetésén, ki a reformátusoknak nagy pártfogója volt s ily irányú politikát is folytatott.* A temetésen ő is gyászköpenyben jelent meg, melyet ez alkalomból minden tanuló ajándékul kapott.*
BöTTIGER, Geschichte des Kurstaates und Königreiches Sachsen, 11. 65–66.
Napló. 1591. ápr. 17., okt. 12.
Otthon mitsem tudtak e helyváltoztatásról és a midőn hat hónap múlva ismét visszatért Vittenbergbe, hol honfitársai körében nem érezte magát oly elhagyatottnak, mint Drezdában: már levél várt rá hazulról, melyet több érzelmi, mint anyagi gazdagsággal megáldott testvérbátyja egy Szenczen véletlenül épen átutazó német deáktól küldött, három forinttal egyetemben, melyet atyja mástól kért kölcsön, hogy a levélvivőt ne bocsássa föl üres kézzel.
Miután így két helyen is szerzett tapasztalatai alapján fogalmat szerzett a külföldi életmódról és a tanulás menetéről: elhatározta, hogy Vittenbergben telepedik meg s itt komolyan hozzá lát a tanuláshoz; e végett november 1-én* beiratkozott a hittani tanfolyamra, vagy mint a beiratkozást tanúsító hivatalos irat mondja: «azok száma közé, a kik a mennyei tudományt s az Isten egyházának és a közjóra szükséges tudományokat tanulták».*
Album acad. Vitebergensis. 11. 386. M. Novembris die 2. Albertus Molnár Szencinus Vngarus gratis. Itt tehát a régi naptár szerint van beírva.
A rektor hivatalos bizonyítványa a beiratkozásról. M.-Okmtár: III. Rész. 1591. nov. 11.
Miből tartotta fenn magát ez idő alatt? Talán ismét a Bursa segélyezte, melynek most épen Ungvári András volt a szeniora: az, a kivel először találkozott a városban, talán egyes gazdagabb magyar tanulótársai is segítették vagy valami mellékfoglalkozást is talált és mindez a hazulról jövő vékony támogatással elég volt a legszükségesebbre? Az tény, hogy nemcsak tisztességesen megélt ezekből, hanem pénze is maradt könyvek vásárlására és a mikor földije, és egykori útitársa, a volt debreczeni segédtanár Nőgéri, kivel Vittenbergben, mintha csak előre megbeszélték volna, szerencsésen ismét összetalálkozott, haza utazott, egy Görög-latin Új-Testamentumot, Aristoteles egy művét küldte haza tőle más két könyvvel együtt.*
M.-Okmt. Levelezés, IV. 1592. máj. 8.
Magyar tanulók, kik külföldi egyetemre mentek, rendesen egy vagy két évig maradtak egy helyen s csak azután mentek más egyetemre vagy tértek vissza hazájukba. De ezek anyagi eszközökkel ellátva szabadon intézhették sorsukat. Molnárnak huzamosabb ideig nem lehetett része sem a Bursa, sem honfitársai pártfogásában s mihelyt e semestert befejezte, ismét útra kelt ismeretlen pártfogókat keresni, kiknek segedelmével egyidőre ismét tovább folytathatja tanulmányait.
Azt is bizonyosra vehetjük, hogy Molnár a honfitársai pártfogásán kívül külföldön egyéb segedelemben is részesült. Azon benső vallásosság mellett, mely a társadalom minden rétegét áthatotta, s a hitsorsosokat egymáshoz csatolta, már az elég jogczím volt a támogatásra, hogy ő is a kálvini felekezethez tartozott.
Vittenberget hat havi tanulás után elhagyva, 1592. év május 9-én két barátjával Heidelberg felé vette útját, a mely egyetem a kálvini irányzat újabb diadalra juttatásával ismét nagy vonzerőt kezdett gyakorolni a kálvinista tanuló ifjúságra.*
M.-Okmt. Napló: 1592. máj. 9.
A «cuius régió, eius religio» elvét Németországban az egyetemen is szigorúan alkalmazták s rendesen a fejedelem felekezeti álláspontjától s nem a tanárok, vagy a városi közönség többségének gondolkozásmódjától függött az egyetemek theologiai irányzata.
9. HEIDELBERG.*
Heidelberg Merian metszete a «Topographia Palatinatus Rheni. Frankf. 1645.» cz. műben (36. lap). A kép aláírása: 1. Das Schlosz. 2. Der Newe Garten. 3. Heilig Geist Kirch. 4. Barfüszer Closter. 5. S, Jacob. 6. S. Petter. 7. Augustiner Closter. 8. Der alte Churf. Garten. 9. Der Reiche Spital. 10. Spital Thor. 11. Der Trutz Keyser. 12. Das alte Schlosz. 13. Der Marstall.
Heidelbergben a Luther-követő VI. Lajos pfalzi választófejedelem halála után († 1583.) a még ekkor csak kilencz éves IV. Frigyes mellett nagybátyja János Kázmér pfalzi gróf viselte a gyámi és kormányzói tisztet. Mint a kálvinismus buzgó hívének, mihelyt e tisztet átvette, első dolga volt felekezeti álláspontjának diadalra juttatása. Az ifjú herczeg lutheránus nevelőit elmozdította s helyettük kálvinistákat adott mellé s ebben a szellemben neveltette. Azután tovább folytatta az átalakítást. A fősuperintendenst és az elhalt fejedelem udvari. papját, a ki különben elég vakmerő volt János Kázmért a szószékről a bálványimádásra hajolt Ákhábbal és Jeroboámmal hasonlítani össze, letette. Minden nagyobb lelkiismereti furdalás és aggódás nélkül megtehette ezt, mivel eljárásának meg volt az a látszata, hogy a református egyházat csak visszahelyezi azon jogok birtokába, melyeket az VI. Lajos alatt veszített el. Az udvari pap letétele is teljesen hasonló eset volt a kálvinista Olevianéhoz, a kit VI. Lajos nem csak elmozdított, hanem fogságra is vetett, mivel egy beszédében reá ilyen módon czélzott: «Most farkasok jönnek le felülről és felfalják a juhokat».*
HAUTZ J. F. Geschichte der Universität Heidelberg (Mannheim 1862–4.) u. 96.
Ezután theologiai vitatkozásra hívta föl a két prot. felekezet hittudósait. A heidelbergi egyetem bölcsészeti tantermében tartott vitagyűlés természetesen a református párt diadalával végződött. Csak a tanulóknak volt annyi bátorságuk, hogy kifejezést adtak elégületlenségüknek.*
HAUTZ i. m. 110–124.
Most az átalakítás tovább folyt. A lelkészeket sorra letették s ezután az egyetemre került a sor s itt előbb a theologiai, azután a többi tanárok részesültek hasonló elbánásban. Visszahívták az öt év előtt elűzött Smetiust, Steniust és a többi tanárokat. Az átalakítást az egyetem és a vele kapcsolatos internátus tanulóin fejezték be. Ezeknek szigorúan megparancsolták, hogy a református isteni-tiszteletre eljárjanak s azoknak, a kik erre nem voltak hajlandók, valamint a heidelbergi vitagyűlés tüntetőinek el kellett az egyetemről távozni.*
U. o.
E gyökeres reformok híre Vittenbergbe is elhatott, a hol most épen ellenkező áramlat volt s több szegény tanulóban ébresztette azt a reményt, hogy a tanulók tömeges eltávozása miatt ott szivesen látják őket s talán valamely megüresedett intézeti helyre is bejuthatnak.
Molnár is ezzel a reménynyel kelt útra két tanulótársával az 1592. év május havában s tizenhárom napi út után, mely Lipcsén, Naumburgon, Erfurton, Gothán, Eisenachon és Frankfurton vitt keresztül, 21-én meg is érkezett Heidelbergbe.* A nagy nyári szünidő az egyetemen július 13-tól augusztus 10-ig tartott* s ez előtt alig egy hónappal megkezdeni a befejezéshez közelgő előadások hallgatását, kevés haszonnal járt volna s így Molnár meg sem próbálkozott vele, hanem egy pár hetet az itt tanuló magyarok társaságában töltve, ezután ezek egyikével újra útra kelt s most északon a Rajna közelében fekvő nagyobb városokat Vormsot, Oppenheimot, Mainzot, Bonnt, Kölnt, visszafelé jövet pedig Wetzbadot, Speyert és Straszburgot látogatta meg. Nem igen lehetett ez időben oly városba menni, melynek híres egyeteme volt, hogy ott magyar tanulókat ne találjon az ember. Straszburgban itt tanult ekkor Bánfi Ferencz nevelőjével Decsi Jánossal, a kiknek fölkeresését Molnár nem is mulasztotta el.*
M.-Okmt. Napló: 1592. máj. 21.
HAUTZ 11. 137–8.
M.-Okmt. Napló: jun. 7.
E hosszú, szinte másfél hónapra terjedő kirándulás után visszatért Heidelbergbe s egyelőre most felhagyva az utazgatással, tanuláshoz fogott. Az egyetem anyakönyvébe nem irta ugyan be nevét, de azért szorgalmasan eljárt a tanítási órákra.
Miből tartotta fent ez idő alatt magát, arról nincsenek adataink. Azok a remények, melyek Vittenberg elhagyására késztették, aligha teljesedtek be, mert az itt eltöltött tiz hónap alatt folyton sürgette apját és testvérét segedelemért. De kevés eredménynyel; ezekre is rossz idő járt s ők is kölcsönpénzre szorultak. A bátyjától kapott levelekben is több a panasz, mint a biztatás:
«Im értem állapotod felől mit irtál, hogy nagy szükséges helyen vagy, azért köllene segétséggel lennünk, tartoznánk vele, de itthon mostan ol’ nagy szegénségben vagyunk, hogy megmondhatatlan dolog. Mert az atyámnak egy akó bora sincsen; azért termett volt mintegy tizenkét akó, de mind adóságban kölött adni. Jóllehet hogy én nékem termett volt tizenkét akó borom, de voltam negyven forinttal adós, oda köleték adnom … Szinte szegén vagyok, nem ugy mint az előtt, hogy itthon voltál; azért im kérek valami száz pénzt kölcsön felebarátomtól, értvén szükségedet. Vegyed jó néven én szegén legén voltomtól. Örömest szívvel-lélekkel volnék rajta, hogy többet küldenek, hogyha volna …»*
M.-Okmt. Levelezés. 11. 1592. Szencz.
Szinte kevés sikere lett egy másik Debreczenbe irott levelének, hol valami adósát sürgette pénzért.
Mikor így az inséget és nélkülözést már tovább nem birta kiállani, útra kelt Straszburg felé, hogy ott próbál szerencsét.
Eltávozása előtt találkozott egy brassai magyarral, Störel Mártonnal; ez midőn meghallotta, hogy hová készül, melegen ajánló levelet adott neki Dasypodius Konrád straszburgi mathematikushoz,* tanulótársai pedig az egyetem rektoránál jártak közben érdekében ajánlólevélért. Ez is nyomorúságos helyzetét hangsúlyozza: «Mindenkit kérünk általában és külön-külön, hogy a miben neki használhatnak, keresztyéni szeretettől vezéreltetve inségét tehetségük szerint enyhíteni törekedjenek …»*
Dictionarium Latino – Vng. 1604. l.
M.-Okmt. III. rész.. 1592. ápr. 30.
