Kantár. Csótár. Zabla. Patkó.
Kantár. Csótár. Zabla. Patkó.
(12. 1–3., 6.)
A kantár szerkezetében a honfoglalás ideje körül már valamennyi ma használatban levő alkatrész megvolt, mint a nagyenyedi Sz. Demeter-kép lovasa (14. 2.) s egy középkori kaukázusi emlék (17., 8.) mutatja, holott a népvándorlás korában még hiányos volt, a déloroszországi hunn fejedelem lovának nincs homlokkötője, az orrszíjat is – úgy látszik – valami érczlemez helyettesítette, a nagyszentmiklósi vitéznél ellenben az orrkötő hiányzik, míg a homlokkötőt már alkalmazták. A középszibériai jeniszeimelléki sziklakép turk lovasánál (4., 3.) orrkötőt találunk homlokkötő nélkül. A «kantár» szó különben ép úgy török eredetü, mint a «gyeplő», a kantárral egy jelentésű «fék» azonban az ősmagyar szókincshez tartozik s Budenz szerint a «fej» szóval függ össze. A sallangos kantárt, a mi annyira el van terjedve a magyarságnál, a honfoglalás ideje körüli emlékeken nem találjuk, mindamellett aligha igaza nincs Huszkának, hogy a honfoglalóknak már kellett ismerniök, mert eredete egész az asszirokig nyomozható vissza. Ugyan ő a csótár keletkezését abból magyarázza, hogy azon szövetnek volt a szegélydiszítménye, melyet a lóra huztak. A lónak ilynemü felöltöztetése már a parthusok óta szokásban volt a turánoknál és perzsáknál (v. ö. 16. 4), erre varrták azokat a pikkelyeket, melyekkel a Trajanust-oszlop jazigjainak lovait egészen beborítva látjuk (3. 1.); a byzanczi taktikák szerint a honfoglalóknál sem veszett ki ennek hagyománya, lovaik elejét ők is vérttel látták el, a mi csakis ilyen szövetféléből, nemezből vagy bőrből álló takaró lehetett. A honfoglaláskori zabla két változatban fordul elő; egyik (12. 2.) már a népvándorlás korából is ismeretes s két oldalt rúdalaku feszítővel van ellátva; a kettős, egy nagyobb és egy kisebb karikával ellátott csikózabla (12. 1.) legelőbb honfoglaláskori leleteinkben tűnik föl. Patkónak a leletekben még semmi nyoma sincs; a szó arra mutat, hogy a szlávoktól került hozzánk.*
Kantár a. m. csagataj: kantar, kirigz: kangtar, jakut: khantarga, mongol: khantarga, a tör. kam, kang = köt igéből, átment a németbe is (kandare), továbbá a lengyelbe (kantar) és cseh-tótba (kantár); a kun nyelvbe: nocta = capistrum (Cod. Cuman. 122, 292.) A gyeplő a. m. tör. tat. (csagataj) jeplik, jeplük. (V. ö. jepl = kötöz) Vámbéry A. A magy. ered. 324. A kunban: tixgin = habena. (Cod. Cum. 122, 287.) A fék szó a. m. finn: paitse (capistrum equorum), lapp: pagge (capistrum). Budenz: Magy. ug. összeh. sztr. 530. sz. Vámbéry id. m. 325 és 601. l. a tör. tat. «bag» kötél, szalag szóval veszi egynek. Török eredetű a csótár is, a. m. ozm. csultár, dsüldár, turkomán. csülter, csülder, kaz. tat. cséltér, csuvas: csénygyer, csinder, votják: csilyter (hímzés, csipke, rojt). Nyelvt. Közl. XX. 470. – Leo sz. (Taktika. XVIII. 50.) «nemcsak magok vannak fegyverben, hanem a főbbek lovaik elejét is vas- vagy nemez pánczéllal fedezik.» Maurikiosnál Ουκ αυτοι δε μονον οπλαϕορουσιν, αλλα και οι ιπποι των εμϕανων σιδηρω η κεντουκλοις τα εμπροσϑεν μερη σκεπονται. (gr. Kuun G. Relat. Hung. II. 164.) – A zabla szót Miklosich s utána nyelvészeink a szlávból átvett elemek közé sorolják, de csak a tótban (zubadlo), s rumunban (zubalu) van meg (M. nyelvőr. XI. 1882, 566), a mi annál gyanusabbá teszi a szláv eredetet, mert a magyar, meg a többi népvándorláskori turán volt a lovas, nem a szláv; sokkal valószinűbb, hogy mint a kengyel szó, ez is a szarmata népség vogul-ugor elemeitől való s összefügg a vogul «szop» az az száj szóval, miként p. a kazáni tatár «auzlik» (zabla) az «auiz» (száj) szóval; a kun nyelvben a zabla a. m. «aguxlug» (Cod. Cum. 122, 248.) V. ö. agis = száj (U. o. 165, 248.) – A patkó = szlov. podkova, tót: potkov, potkova, bolgár: podkovu, oláh: podkoavu, albán: paktúa, furlán: podcova. (M. Nyelvőr. XI. 1882. 364. Nyelvt. Közl. II. 473.) A kunban a. m. «naal» (Cod. Cum. 121.), szintén idegen, perzsa eredetű. – Hampel J. A. honfogl. eml. 178. s köv. l.
