Lobogós kopja. Lándsa.
Lobogós kopja. Lándsa.
A zászlós kopják alakja Európaszerte egyforma volt, hol részint a magyar, részint a normann befolyás honosította meg. Árpádkori alakját a XIII. századbeli lovas pecséteken látjuk, V. István pecsétjén (22. t. 5.) ugyanolyan, mint a minőt a X–XI. századbeli byzanczi evangeliarium lovasai (17. t. 6–7.) viselnek, csak a zászló hosszabb, de ép úgy, mint ezeknél fecskefarku szalagokban végződik; hasonló kopjákat találunk a novgorodi Máriaképen is (21. tábla.) A kopjavas László somogyi ispán 1236-ki pecsétjén szakálas (V. ö. VIII. 2.); a leletekben gyakran előfordul. (28. 1.) A zászlós kopja azonban az előkelőbb harczosokat, csapatvezéreket, hadnagyokat illette meg; a közharczosok csak régebben a nyilon kivül könnyü hajító gerelylyel voltak felfegyverkezve. Az Árpádok alatt ezt a nyugoti szabásu nehezebb lándsa mindinkább kiszorította, melynek vasa nemcsak a nagyobb nyilhoz hasonló gerelyénél, hanem a kopja vasánál is nagyobb és súlyosabb volt s a kopjától abban is különbözött, hogy nyelére nem volt lobogó erősítve s nemcsak a lovasság fegyvere volt, hanem a nyugotiak módjára az Árpádok alatt, különösen a XIII. században szokásban volt a gyalog harczosokat is felfegyverkezni nehéz lándsával.*
Arch. Ért. XVI. 1896. 357. l. – Árpádkori lándsa- és kopjacsúcsokat a győri XII–XIII. századbeli várjobbágyok egykori temetőjében, az u. n. homokgödör melletti szántóföldön találtak, melyek a győri benczés főgymn. birtokában vannak. A lándsacsúcsok lapos levél alakuak s köpüsek. (Börzsönyi A. Régi magyar emlékek a győri kath. főgyimn. régiségtárában. Az 1893/94-ki sisk. ért. 30–31. l. II. kép. 13, 14, 18. sz.) – A «lándsa», «láncsa» szó a középlatin – olasz «lancea» szóval függ össze, bár történeti alapon inkább a német «lanze» elnevezés átvételére gondolhatnánk.
