Vasing.
Vasing.
Ujra ismételjük, hogy ezt a nehéz és teljes vasöltözéket csak a legelőkelőbbek viselték. A nemzet zömének izlésével sokkal inkább egyezett a könnyebb sodronyos vértezet; Kinizsi Pál nagyvázsonyi sirjában is a mult század második felében is csak vasinget találtak; a székelyföldi falfestményeken s Hunyady János gyulafehérvári siremlékének reliefjein a harczosok könnyű vértezettel vannak ábrázolva s ha emlékeink többször szólnak is vasasokról, ezeknek a pánczélzata csak olyanforma lehetett, minő Miksa császár seregében volt azé a zsoldosé, a ki a «Weisskunigben» a német harczosok viseletétől eltérően esetleg Mátyás szétzüllött katonaságának viseletét tünteti föl (XIV. 11.); a huszárság pedig, mely épen a XV. században kezd mindnagyobb jelentőségre emelkedni, nem is viselt vértezetet (45. 5. – 48. 3, 5, 7.), csupán a teknőalaku négyszögü paizs szolgált védelmére.*
V. ö. 173. jegyzet. – A mellvas alakjának fejlődését l. Boeheim Waffenkunde. 92. s köv. ll. Az itt nem említett emlékek közt kiváló helyet foglal még el II. Lajos király pánczélja a bécsi udvari Kunsthist-Sammlungban, melyet Seusenhofer Konrád készített 1515. Innsbruckban. (Boeheim: Album hervorragender Gegenstände aus d. Waffensammlung d. a. Kaiserhause. 3. l. IV. tábla, 1. ábra. Jahrb. d. Kunsth. Samml. XX. k. 302. l. és XLIII. tábla. – Szendrei J. Hadtört. eml. 721. sz. 205–212. l. Magyar műkincsek. II. k. 140–144. l. és 9. tábla.) – A vállfővasra l. Erdélyi János végrendeletét (1472): «quod arma volo ornari cum uno antiquo arma vulgo walfew.» Teleki Okl. II. 114. – A vaskeztyü felődéséről l. Boeheim Waffenk. 78. s köv. ll., a vasczipőről U. o. 118–119. l. – Egy régi vasczipő volt az ezredéves kiállitáson is, V. ö. Szendrei János Hadtört. Eml. 165. l. – Kinizsi P. vasinge a M. N. Múzeum régiségtárában őriztetik. (V. ö. Rómer: Kinizsi Pál sirköve. Győri tört. és rég. füz. 1862. II. k. 56–59.) – A teljes fegyverzetet feltüntető siremlékek közül tábláinkon ifj. Hunyady János szörényi bán, Hunyady László, Szentgyörgyi György, Tárczay Tamás, Zápolyai Imre és István s Ujlaky Lőrincz siremlékeit közöltük. (l. XIV. t. 1, 3, 12, 13. és 41. t. 1–3. sz.); ezeken kivül még a következők ismeretesek, a XV. század derekáról: egyik Szürtheyé, a XV. század végéről Ujlaky Miklós bosnyák királyé és Kinizsy Pál temesi főispán s erdélyi vajdáé, a XVI. század első tizedeiből: Kamicházi vagy Myslenovith Horváth Márk horvát báné, Máriássy Istváné, Perényi Imre nádoré s Pálóczy Mihályé és Antalé. (Győri tört. és rég. füz. II. 96. III. 192. és 213. Arch. Ért. VII. 1887. 425. VIII. 1888. 300. IX. 1889. 3. Cserghető és Csoma: Alte Grabdenkmäler. 46, 74, 80, 84. Szendrei J. Hadt. Eml. 112.) – L. még Szendrei János Magyar hadiélet. (Magy. Műkincsek. II. 86–93.) – A huszárságot – a bessenyőkre alkalmazva – így írja le Bonfinius: «Nam illis mos est, vexillationibus uti, demissas ferre barbas et labri vel maxime superioris nutrire pilos, caudata cristatave secum ferre pilea, fluitantibus quoque vestibus indui, iisdemque sericeis, in Persarum morem, et equorum pernicitate admodum delectari.» (Rerum Hung. Dec. II. Lib. IV. Pozsony. 1744. 172. l.)
