Felső köntös. Spanyol köntös.
Felső köntös. Spanyol köntös.
A felső köntös a XVI. század második felében a spanyol divatnak megfelelő formát öltött. A dudoros váll már Izabella királyné síremlékén föltalálható s a hetvenes, nyolczvanas években folyton divatban volt (44. 4. 53. 2. 54. 3, 9. 57. 5.), sőt az erdélyi polgári viseletben a XVII. század első tizedeiben is fenmaradt (57. 13.). A gyöngyös, aranyos gallért, a mit 1550–80 közt emlegetnek az oklevelek, csakhamar elnyomja a fodor; a hetvenes évek elején a gallérból még csak egy kis csipke látszik ki (54. 3, 9.), a nyolczvanas években már nagyon el volt terjedve a széles fodrú ruhanyak (53. 2, 5. 54. 4. L. még XXI. 10.), mely gyöngygyel, arany-, ezüstfonállal, arany kötéssel volt diszítve, míg aztán a XVII. század elején a fodrot a felálló csipkegallér váltja fel. A köntös szabása is alkalmazkodik a spanyol divathoz, hajlékony vesszőből (spanyol: verdugo) készült abroncsokkal volt kifeszítve, innen nevezték «verdugado»-nak (francz. vertucale), a miből lett a magyar fardagály név; a rendesen fekete bársonyból, ritkábban fekete s kivételkép kék atlaszból készült dudoros újjú, derékban libamellvágású (54. 5.), feszes és nyakig gombolt spanyol köntös legelőbb a XVI. század derekán tünik föl, Bakyth Anna viselte 1556-ban, de csak a század két utolsó s a XVII. század első tizedében, 1579–1609 közt volt igazi divatja (XXI. 10.), a XVII. században átidomult s 1620-tól kezdve spanyol janker vagy csupán janker név alatt fordul elő.
