52. sz., december 25.
52. sz., december 25.
| Szolgabíró, vicespány, |
| Összeveszett a vitán… |
Lony bátyánk, a »Magyar Állam« katolikus napilap szerkesztője, sajtópört indított Kecskeméthy Aurél, a »Magyar Politika« katolikus napilap szerkesztője ellen.
»De már ezt megnézzük!« mondja a »Hon«.
Biz azt érdemes is lesz! Mikor a két érdemes kollega minden bűnét ki fogja kiabálni egymásra.
Az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz.
Mind a két úr ugyanis a nagyméltóságú püspöki kar koncaiból épít magának házakat, ennek nevében hirdetik a szent elveket lapjaikban, de azért ők magok annyit sem hisznek azokból, mint a körmöm feketéje: s jótállok érte, hogy én lutheránus létemre is jobb katolikus vagyok mindkettőjüknél.
De hogy tulajdonképpen a dologra térjünk, azt kell elmondanom, hogy mi idézte fel e szent emberek egymás elleni haragját annyira, hogy elejtve a »szeresd ellenségedet is«-féle magasztos tant, egymás hajába kapnak.
Hja! hát bizony a konc, a kenyéririgység!
Lonkay úrtól az utóbbi időben némely okosabb püspök, dacára, hogy a Szent Gergely lovagja is, őszentsége a pápa hozzá intézett levelét minden áldott nap »állandó rovatul« közli lapjában, megvoná a szubvenciót. emiatt aztán Lonkay úr megharagudott s csipdelni, marni kezdé, bolondos tempója szerint – az illető egyházfőket.
Nosza! csak ez kellett Kecskeméthynek! Nyomban lándzsát tört – s megírta, hogy Lonkay úr azért haragszik a kalocsai érsekre, mert az egyszer szobájából kiutasítá.
Szegény Lonkay lovagnak ez a kifejezés nagyon fájt, fogta magát s megindítá a sajtópört.
Ez azon viszálynak története, mely ritka érdekes spektákulumot ír a megbotránykozni szerető keresztény közönségnek.
