7. sz., február 13. PONGRÁCZ TIVADAR: HANGOK A VIDÉKRŐL

Full text search

7. sz., február 13.
PONGRÁCZ TIVADAR: HANGOK A VIDÉKRŐL
1.
Hamis teória. Éppen ellenkezőleg, a baloldal merev opponálása miatt volt kénytelen a többség néha olyan eszközökhöz nyúlni uralma biztosítására, miket máskülönben el kellett volna vetnie, s éppen az ellenzék volt az, mely az összműködés egyedül lehető jó eredményei helyett az uralkodó pártot kizárólag az önfenntartás sikamlós útjára terelte.
Szerkesztő.
2.
Urambátyám sok jó dolgot mond el fentebb, bizony nagy baj az, hogy sem jó közigazgatásunk, sem jó igazságszolgáltatásunk nincs, pénzünk sincs, de még pláne reményünk sincs, hogy legye valaha, – az is igaz, hogy bizony rosszul viseltük magunkat a lefolyt alkotmányos idő alatt akár a jobb, akár a baloldalon.
Segíteni is kell a bajon, helyre kell hozni a mulasztást egyetértő munkálkodással, takarékossággal – de már azt nem kívánhatja komolyan, hogy a nemzet nyakába még újabb terhek emeltessenek a kormányzat megmentésére, mikor az eddigieket is alig bírja. Szép egyesekben az akar, de isten ments ehhez az eszközhöz nyúlni. Inkább legyen szegény, tengődő államgépezete egy vagyonos nemzetnek, mint vagyonos államgépezete egy szegény, tengődő nemzetnek.
Szerkesztő.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť