december 13. 344. sz.,
december 13.
344. sz.,
344. sz.,
Plevna elesett!
A szegény török nemzet haldokló hörgése rázza meg Európát… ha ugyan még képes fölverni valami ezt a kiélt, korhadt matrónát, ki csak akkor lát, ha mindenesei (Bismarck, Andrássy sat.) fölteszik vörös orrára a pápaszemet, olyan színű és minőségű üvegből, aminő nekik áll érdekükben.
Tehát oda van… elbukott a nemes oroszlán, ezer tátongó sebből patakzik vére… marakodó kutyák vették üldözőbe s pokoli kéjjel nyalják fel utána.
A gondviselés hazudik. Ezredévek óta ámítja vele az emberiséget, hogy bármily kétértelműen viseli is magát, előbb-utóbb mégis úgy fordul, hogy igazságos. Nyomorult ráfogás. A gondviselés is – ha van – egy őrült vak suhanc, aki köveket dobál az égre – és leköpi azt, amit mint szemefényét kellene dédelgetnie, a legszentebb dolgokat: a jogot, a méltányosságot, a hazaszeretetet.
Ha van gondviselés, ilyenkor kellene mozdulnia. De nincs… nincs, nem lehet!
Egy nyomorult féreg megindul országokat és embereket irtani, dölyffel, gőggel, fekete lelkiismerettel és hazudott vallásos érzelmekkel, és öl, mészárol, gyermekeket, nőket, aggokat, és elpusztítja egy nagy részét annak, ami a teremtés folytatása, belevág az isten útjába, »nekem azok az emberek, akiket te teremtettél, fölöslegesek, tehát megölöm«, és az isten nem mozdul meg… sújtó balkeze nyugodtan összetéve pihen mellén, melynek egyetlen szívdobbanása fölmelegíti az egész világot, melynek egyetlen haragos hörgése az egész mindenség bordáit összehorpasztó óriás mennydörgés.
Ez az isten visszafojtja a leheletét is; nyugodtan nézi a nagy bűn történetét.
Elkövettetik. Földi hatalom nem akadályozza azt meg! Beaconsfield lord tavalyi beszédje nagyszájú kofa nyelvelése volt…
És mit várjunk a többi hatalomtól? Mit várjunk a hollóktól?
Megmondom.
Azok már régen szimatolják a vért, régen összedugták a fejüket és számot tartanak a holttetemre.
Az öreg holló, Vilmos, amint megérezte a hullaszagot, már tegnap üdvözölte a bűn hősét, a cárt, a testvért. Még véresen párolgó kezekkel bonthatta fel a telegrammot. A mi Andrássynk még eddig ugyan nem tett semmit, de hát őneki most sok a dolga, s alkalmasint csak úgy suttyomban köszönti fel a cárt, nehogy időnek előtte eltaláljuk, mi lesz a »vöröskönyv«-ben.
De különben hogyan várhassunk a földi hatalmaktól valamit, ha az égi hatalom is lemondott az igazság védelmezéséről?
Vagy hátha csak látszólag mondott le?
Legistenibb jogát a népekre ruházta át, s ezek közül reánk, a kiválasztott népére.
Hátha így gondolkozott magában: »Megpróbálom népeimet, melyikben van még valami az ős szikrából, mit beléjök öntöttem.«
»Hadd lássam, ha az igazság zászlóját le engedik-e taposni a királyoknak?«
»Fölemelik-e a sárból, hogy tisztára mossák a zsarnok vérében?«
»Ha nem, megérett rá a világ, hogy levegyem a gondom róla!«
Mikszáth Kálmán
