december 27. 357. sz.,
december 27.
357. sz.,
357. sz.,
Hol vagytok, pásztorok?
Elmúlt a karácsony is. Szép fehér volt, semmi kifogásunk ellene. A kis Jézuska nem tudom, ha leszállt-e, de bizony nagy szükség lett volna rá, hogy leszálljon és megmelegítse, bevilágítsa, megjobbítsa a szíveket. A hatalmasok szíveit, mik keményebbek azoknál a bizonyos köveknél, melyek a Tisza üvegszekrényében őriztetnek, s Jókai szerint mustrák építendő mauzóleumához. (Ami bizony éppen olyan furcsa gondolat Jókaitól, mint amilyen furcsák azok a mesteremberek, akik olyan úton küldik fel megszemlélés végett a »mustrát«.)
Maga a nép együttérez, egy lélek, egy gondolat. Mind látja, ösztönszerűleg érzi a hazájára tornyosuló veszélyt, s a honszerelem templomában összesereglik egy zászló alatt, melyre a most, a földön járt üdvözítő szent tanaiból van hímezve a jelszó: »Szeresd felebarátodat.«
A nép együtt van, de hol vannak a hatalmasok?
Ezekkel úgy jártunk, mint a mándi pap, ki ezzel a felkiáltással kezdé karácsonyi prédikációját:
– Ide, pásztorok, ide! Hol vagytok pásztorok?
Mire a kiliti csordás tisztességgel megtörülvén a száját ködmöne ujjával, megszólalt:
– Mi, kilitiek itt vagyunk, tiszteletes uram, de a mándiakat még sehun se látom.
…Adja isten, hogy a karácsonykor itt járt Jézuska a »mándiak« szívét is megszállta volna: s ezután azok is odajönnének – ahol mi imádkozunk: – a honszerelem templomába.
