július 27. 206. sz.,
július 27.
206. sz.,
206. sz.,
Az angol oroszlán már körülbelül egy év óta emelgeti a lábát, egyet lép jobbra, egyet lép balra, azután úgy tesz, mintha megfordulni akarna, majd újra odadörzsölődik, mint azelőtt, a gyapjúzsákjához, a farkát dühösen felemeli, egyet-kettőt cserdít vele példának okáért a levegőben, aztán újra leereszti s lankadtan függ alá.
Hát iszen azt mondják, hogy ez is politika.
Én el is hiszem, hogy az, de nem egy nagy, hatalmas nemzethez méltó politika.
Ilyen diplomáciai manőverezés e kérdés felett: tiltakozzunk-e vagy ne tiltakozzunk? – Árva vármegyének is megderogálna.
Bezzeg mi magyarok, értem Simonyi Ernőéket, 1871-ben immár Franciaország földarabolásának meggátlásáról tanácskoztunk egész komolyan, – pedig ezen meggátlás foganatosítására egy szál drabantot sem állt módunkban küldeni.
Uram istenem, hátha még annyi hatalmuk volna Simonyi úréknak, mint Angliának! Akkor kellene megnézni, hogy mit csinálnak!
És mit tesz Anglia?
Egy nagy mennykő pisztolyt tart a kezében, hadonászik is vele jobbra-balra, de emellett rettenetesen vigyáz, hogy valahogy el ne süljön.
Mert arról a pisztolyról egész világ tudja, hogy ha egyszer elsül, nagyot szól.
Vagy Anglia beéri e tudat dicsőségével is, mint a kunágotai zsidó, aki önérzetesen csörgette zsebében aranyait az »Európához« címzett szállodában… Aztán hetyke garral egy pohár vizet rendelt.
