A KEDVENC
A KEDVENC
Már csak hiába, úgy van az! A leányok nem lehetnek el anélkül, hogy az atyuskán meg a mamuskán kívül még ne szeressenek valakit.
Az atyuskától meg a mamuskától mindig marad még egy kis fölösleges szeretet, s azt bizony nem lehet dugva tartani, törik-szakad rá kell pazarolni valakire.
Hogy kire, az már a kortól függ. Például Juliska, akinek szende arcát képünkön szemlélheti minden jó lélek, még alig egypár esztendeje a legnagyobb szeretettel csüggött tarkaruhás bábuján. Mily gondosan öltöztette, tiszta ruhát adott rá napjában háromszor is, elbeszélgetett vele naphosszat, dédelgette; hanem persze, mikor a bábu egyáltalában semmiféle jelét sem adta annak, hogy viseltetik valami hálával kis mamája iránt, no, már ki is csodálná, ha a kis mama megunta a hálátlan teremtményt, s vágyódni kezdett valami eleven után.
No, csak ne tessék mindjárt rosszat gondolni. Nem legény volt az, aki után Juliska vágyódott, arra még ráér, egyelőre beelégszik alsóbbrendű egyéniséggel is.
Egy gyönyörűségesen nyafogó kis kecskegidát ért a szerencse, hogy ezentúl tárgya legyen Juliska gyengéd szeretetének. Ő lett Juliska kedvence egyelőre.
No, hanem ő-gidasága meg is érdemli ezt a kitüntetést. Milyen szép tarka szőre van, finom, mint a valóságos selyem; aztán olyan okos szemei vannak, mintha csak meg akarná velük szólítani kis gazdasszonyát.
Juliska mindennap maga megy ki az erdőre friss fűért, vele megy természetesen az aranyos kis giduska is, már útközben kihuzgálva nagy ravaszul a fűszálakat Juliska kötényéből, s megropogtatva oly jóízűn, hogy a fülei szinte kétfelé állnak a nagy gyönyörűségtől.
Milyen szerencse, hogy a kis gida nem tud elmélkedni! Hisz mily szomorú lenne, ha meggondolná, hogy nemsokára már ő sem lesz alkalmas kegyencnek, mert gidából kecske lesz.
Kecske! Juj! mily borzasztó hangzású név ahhoz képest, hogy giduska.
S akkor majd Juliskánál is az ő helyét elfoglalja talán egy másik gida? Oh, nem! Akkorra már Juliska is más kedvenc után vágyakozik, valami csinos no, de maradjon ez a Juliska titka!
