292. sz. december 25. KARÁCSONY ÜNNEPÉN
292. sz. december 25.
KARÁCSONY ÜNNEPÉN
KARÁCSONY ÜNNEPÉN
Örömünnepet ül a világ! Az Úr születésének ünnepét!
Öröm honol ma az emberi szívben, födje bár daróc öltöny, vagy finom nemezfelöltő, mert hisz a Megváltó mindnyájunké egyformán eljövetele mindnyájunkat illet, az egész emberiségre fényt derít aminthogy kínszenvedéseivel, vértanú halálával az egész emberiség bűnét váltotta meg?
És mégis nekünk nem az öröm napja ez most! A »Hallelujá!«-ba önkénytelenül belevegyül a panasz hangja! A karácsonyfák apró gyertyácskái nem áraszthatják ma szét az öröm, a béke fényét még azon néhány bőségben dúskálkodó család körében sem, mert minden szívben ott lappang egy érzés, a szánalom, a részvét érzete ama szerencsétlenek iránt, kik hideg nyirkos reves falú gunyhókban, összeszorulva a kezdetleges fekhelyeken töltik el a szent estét, alig csillapítva éhüket darabka száraz kenyérrel.
Ez érzet uralja egész lényünket, annak behatása alatt engedünk az éjfélkor megkonduló harang hívó hangjának és sietünk az Úr színe elé, telve szent áhitattal, telve hittel a jelen, s reménnyel a jövőben…
Igen reménnyel! Titkos érzés súgja mindnyájunknak, hogy szebb jövő vár reánk, s egykoron, feledve a múlt és jelen ezer baját, bánatát, szebb napok világa, boldog jövő derül föl ránk!
A templom fényárban úszik, fölhangzik a szent zsolozsma, az ájtatos hívek buzgó imája összevegyül az orgona hangjával, s egybeolvad fény, gazdagság, nyomor és ínség egy egységes egészbe, egy lágy melódikus harmóniába. Mert itt az Úr előtt mindnyájan egyformák vagyunk, s a szegény, kinek otthon nem volt módjában meggyújtani a karácsonyfája gyertyácskáit, ide jő, hogy lelkét fürössze az oltár száz meg száz gyertyalángjának fényözönében, s elmondhassa, hogy őneki is fényeskedett az Úr, eljövetelével!
Hanem, ha mi, felnőttek nem élvezhetjük is, visszaemlékezéseink miatt zavartalanul e nap örömét: a gyermekeknek azért most is örömnap ez! Hisz a gyermekévek előjoga a vidám gondtalanság, a gyermek nem érzi az idők mostohaságát, nem a körülötte levő nyomort, s képes egy álomképen, egy gyermekes ábrándon fölvidulni, feledni környezetét, feledni talán még éhségét is!
S ez jól is van így! Ha mi nem engedhetjük át magunkat zavartalanul az ünnep örömeinek, örvendjenek legalább a kicsinyek, s ők örvendhetnek is, mert övék a jövő, ők élvezhetik az Úr jótéteményeit a fölépülendő Szegeden. S adja is az ég, hogyha majdan felnőve, a társadalomban azt az állást foglalják el, melyet mi most elfoglalunk, e nap soha se hozzon rájuk örömnél egyebet, s mindenkor vidáman tölthessék el övéik körében szent karácsony ünnepét!
