39. sz., február 18. PETERDINÉ JUTALOMJÁTÉKA

Full text search

39. sz., február 18.
PETERDINÉ JUTALOMJÁTÉKA
Szőke primadonnánknak (mert Aradi úr úgy osztotta azt be, hogy szőke is, barna is legyen) csütörtökön lesz a jutalomjátéka a kedves »Trapezunti hercegnő« operettben. Peterdiné ma nem kedvence a közönségnek, pedig hajh, egykor még Oroszi Georgine korában sokkal kékebb volt az ég fölötte. Mint kis leány föltűnt a konzervatóriumban Erzsébet királynőnek is értelmes szavalatával, s többször tudakozódott kis kedvence után. A lapok elragadtatással írtak a nagytehetségű szőke gyermekről. Azután a Népszínház tagja lett, s nem dicsnélküli helyet foglalt el, míg Szentpétervárott az oroszok ragyogó fővárosában, hol egy magyar daltársulatnak volt tagja, teljes fényében ragyogott föl szerencsecsillaga, kedvence volt a közönségnek, s az operához is kapott ajánlatokat, de ő visszavágyott hazájába. S most itt Szegeden – egyszerre csak azon kellett magát észrevennie, hogy ne a »jövőben« keresse már ő a súlyt, hanem a »múltban«, a fényes dicsőségről beszélő kritikák, amiket fiókjában tartogat, csak »emlékek« már, amikhez nem fűz folytatásokat a »jelen«. S e tekintetben érdekes alak Peterdiné, mert a nagy előlegek fölemésztgették nála a tőkét. S most már a dicsőségből, mint a fogyó holdból mindig kisebb-kisebb darabot lát. No, de a fogyó hold is megtelhetik még: sőt a »Trapezunti hercegnő«-re is lehet tele ház, mert a tele ház többet ér még tán a teleholdnál is.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť