II. A SZERELEM SÖTÉT VEREM

Full text search

II. A SZERELEM SÖTÉT VEREM
Új darab – Lukácsytól! Ami annyit tesz, hogy új darab ócska darabokból varrva. Az alakokat s a mese egyes epizódjait mind láttuk már, úgy rémlik, valahol. Csakhogy akkor amazok erősebbek valának, emez meg érdekesebb.
Különben a mese vázát annak idején közölték a fővárosi lapok s mi csak azt tesszük hozzá punktumnak, hogy bizony sovány termés a »Vereshajú« után.
Blahánénak lévén a darab írva, csakis Halmayné szerepe ér valamit, ki azt telhetőleg ki is aknázta, többször mozgásba hozva a közönség tenyerét.
Jó alak még a Mokány Berci-féle földesúr is, akit Kövesi adott nem elég jóízűen, pedig a Kövesi tehetséges színész, s kis epizódszerepeivel magára bírta fordítani rövid idő alatt reklám nélkül is a közönség figyelmét.
A kis Aradi Emilia igen kedves volt ma, eleven, értelmes játéka és csinos egyénisége sok reményre jogosít irányában.
*
Holnap a »Színügy-Egylet« javára Jókai remek nyelvezetű drámája, a »Könyves Kálmán« kerül színre, természetesen bérletszünetben. Fölösleges tán bőven ajánlani a közönség pártfogásába ezen nemes célú egyletet, mely hivatását buzgalommal tölti be, az itteni kényelmetlen színházi viszonyok mellett is, melynek szűk jövedelmi forrását jóformán csakis egy ilyen évenkénti előadás képezi.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť