A JUNIÁLISOK
A JUNIÁLISOK
(Csevegés)
Azt mondják, hogy bálból sohasem megy férjhez az ember – már t.i. ha az ember leány vagy özvegyasszony – és ebben van is valami. Az öregek tömérdek bölcsességet téteményeztek le az ilyen alapmondásokba.
Hanem ami áll a bálokra, nem áll az úgynevezett majálisokra. A majálisokra sokkal gyanútlanabbul lép az ember, már t.i. az olyan ember, aki »becsületes embernek« készül, sokkal őszintébben, szívét megnyitva a benyomásoknak.
A bálterem ajtajára az van írva K. V. és azt így olvassák »Cave«. Minden hamis ott, ami csak van, a gallyak, a virágok, amikkel a lépcsőházat díszítik, a mosoly, mely az arcokon tündököl, a nyíl, mely a szemekben ég, hamis a ropogó selyem, a csillogó gyémánt. Minden díszítve, erőszakolva van széppé. Ha a valóságot akarjuk, redukálni kell a látszatot.
Egészen más a majális és juniális. Itt az igazi természet a dísz. Zöld lombok integetnek édesen, valódi fák árnyéka üdíti fel a szerelemtől kipirult homlokot. A ruha sem olyan keresett a hölgyeken, a természet fénye mellett csak az egyszerűségnek van jogosultsága. Ékszer nem kell ide. Minden bokorban nyílik egy-egy vadrózsa künn az erdőn, s nincs az az ékszerész a világon, aki annál szebbet csinálna.
Egyszóval a juniális az, ahol biztosan férjhez lehet menni.
A természet a legnagyobb közvetítő. A holdvilág fénye szebb, mint a gázcsillárok. A föld párája olyan, mint a mámorító lehelet, bokrok, füvek, melyek arra ösztönöznek, hogy az ifjú, ha tisztességes szándéka van, szavakba öntse.
Egy német statisztikus, aki ráért (de hát melyik statisztikus nem ér rá?) kiszámította, hogy négyszer több házasság köttetett egy év alatt a lampionok, mint a gázcsillárok fénye mellett.
Igaz, hogy a mi közmondásunk szerint így is nagyon kevés nő jutna főkötő alá, mert ha egyetlen nő sem megy férjhez a bálokból, kevés vigasztalás, hogy a majálisokról aztán négyszer annyinak van kelendősége.
No, de nem kell a dolgot szorosan venni. Annyi bizonyos, hogy a lampionok fénye bizalmat keltőbb. Sárga bogarak, éji pillangók szabadon körülröpködik, s mindjárt meg lehet őket szólítani:
– Csak azt mondd meg: rózsámé leszek-e?
A juniálisok előkészítő oskolái a báloknak. A »bakfischek«, ezek a kedves golyhók itt tanulnak meg »úszni«.
Az isteni együgyűség nem ritka itt a – rövid szoknyácskákban.
De mire ezeknek a szoknyáknak sleppje nő – azalatt már a mennyei együgyűségből mester lett.
A »mestereket« aztán a bálban találjuk. Ott a tágabb tér ügyes tevékenységüknek.
Milyen különös ellentétek!
A kis bakfisch mindenáron nagyleányt szeretne adni a majálisokon, de nem sikerül neki.
Mikor meg aztán nagylánnyá lesz, bakfischt játszik a bálokon és sikerül neki.
Csakhogy, mondom, az az átkozott redukálás van ott – a látszat ellenségeképpen.
Uraim és hölgyeim, hallgassák meg az én jó tanácsomat, amit a nyári évadra nyújtok, járjanak a juniálisokra. Úgyis most van a szezonjuk.
Becsüljétek meg, uraim, a rövid ruhát, s becsüljétek meg, hölgyeim, a helyet, ahol nektek többet hisznek el – s ahol nem redukálnak.
Egy vén táncos
