A SZERETETHÁZ EMLÉKLAPJÁBA
A SZERETETHÁZ EMLÉKLAPJÁBA
Forró nyári délben egy hajdan gazdag ősz emberrel találkoztam künn a mezőn. Selyem-gyapjas juhnyáj mellett állt botjára támaszkodva. A juhok vígan legelésztek, de az öregen kimerültség látszott a melegtől.
– Mit csinál itt, apó? – kérdeztem tőle.
– A fiam juhait őrzöm – felelte kedvetlenül.
– Micsoda? Hát megenged ilyet a fia?
Szemére húzta mélyen a kalapját s így szólt:
– Hát úgy van az, hogy gyerekkorában meg ő őrizte az enyimeket.
Furcsának találtam ezt a reciprocitást apák és fiaik között, de hogy egyetlenegy napon a gazdagok fogják szolgálni a szegényeket: ez szép, ez méltányos.
Hiszen a szegények egész esztendőn át szolgálják a gazdagokat.
