RÉGI URAK, RÉGI CSELÉDEK, RÉGI RABLÓK
RÉGI URAK, RÉGI CSELÉDEK, RÉGI RABLÓK
Beszéli: Eötvös Károly
[A rajz szövegét ld. Krk 34. köt. 91–93. 1.]
*
Ejnye… most veszem észre, hogy Eötvös egészen elvette a helyemet az elbeszélésével.
Most már kénytelen vagyok rövidre csapni össze a történteket.
S csak az fáj, hogy most már még Pulszky Gusztit is nélkülözni fogják olvasóim, mint ahogy mi is nélkülöztük ma az ő beszédjében az »sz«-t és a »cs«-t.
Pedig Gusztiról már írni kell. Mert elfelejtik.
Nem is csoda… mikor olyan ritkán beszél most Szilágyi Dezső!
Tisza, mint igazi református ember, dacára a pénteknek nem akart ma böjtölni, s (azon kis időt kivéve, míg ő beszélt) a folyosón tartózkodott, menekülvén az idegen beszédek elől, hol is csángó dolgokat intézgetett, ami hovatovább feltűnőbb jelleget vett fel.
Legelőször a kis Thallóczy került elő valahonnan, beküldte a miniszteri szobába. Ez az oláhországi csángó. Azután Somssichot sikerült neki a piros szobába juttatni. Ez a főcsángó. Végre pedig Odescalchy Artúrt, a bukovinai csángót tuszkolta be a miniszteri szobába. De ő maga nem ment utánuk.
Szent isten, mi fog történni?
Az újságírók kíváncsi arccal cirkáltak a szoba előtt.
»Mi folyik, mi történik vajon?«
A legvalószínűbbnek az látszott, hogy rájuk csukja legelőbb az ajtót., azután rájuk gyújtja a házat, így aztán vége lesz szimpliciter az egész bejöveteli galyibának.
Csakhogy akkor Hoitsy még mindig elevenen maradna?
És Jókai? Hátha az is bent van már szegény, és az is ott ég!
Micsoda rettenetes csapás lenne ez az országra! Mert akkor a megkezdett »Damokosok«-at mint töredéket Gyulai Pálnak kellene befejezni a »Nemzet«-ben.
S lenne mégis legalább egyetlen egy jó magyar regény!
———————————————————
De nem! A tanácskozó csángók elevenen kerültek ki a piros szobából. Nem esett rajtok egyéb szerencsétlenség, csak az, hogy nem hallhatták Lessko István beszédjét.
Azt pedig, ha az embernek jó kedélye van, még ki is lehet heverni.
