Morál
Morál
(Egy agglegény elbeszélése)
De hogy miért olyan konok ez a Trefort? Azt kérditek ti. No, hát én majd elmondom. Nem konok az, mert az nagyon jó ember, csakhogy ügyetlen udvarló. Ez az egész.
Tehetetlen helyzetbe jutott, az a baja. Én is jártam úgy fiatal koromban.
A Micinek udvaroltam. Szép, szőke lány volt. Tetszett nekem. Én is neki. De hát a dolog nem ment, sehogy se ment. Makacs volt. Megígértem, hogy elveszem. S ő nem volt többé makacs.
Akkor megösmerkedtem egy gesztenyehajú szépséggel. Özvegyasszony volt. Annak is megígértem, hogy elveszem. Eszembe se volt házasodni, becsületemre mondom.
Végre egyszer egy gyönyörű fiatal leányt ajánlottak, egy árvát, aki igen jó lett volna feleségnek. Kedvem is volt hozzá.
De eközben vele keveredvén hírbe, a két előbbi kedvesem elkezdett fenyegetni, rokonaik kígyót-békát kiáltottak rám, üzeneteket küldtek nyakamra, ha nem tartom be a szavamat, így nem leszek, úgy nem leszek becsületes ember stb.
Mit tehettem egyebet, mint mentegetőzni, örökké mentegetőzni s örök csalódásban hagyni mind a hármat.
Csak így maradhattam becsületes ember. S hogy becsületes maradhassak, sohasem házasodtam.
Itt állok előttetek siváran, mint köszvényes, öreg agglegény. S kérve kérlek, ne haragudjatok a szegény Trefortra, aki szinte három helyen udvarolván, mind a három helyen elszólta magát.
Nem rossz ember az, kérlek, hanem csak ügyetlen, és malőrje van!
