A »hallja kend« Samu
A »hallja kend« Samu
Csodálatos hatalom az, melyből minél többet szed el egyik, annál több jut a többieknek. Ahol a viceispán nagyon hatalmas, ott még a megyei huszár is dúskál a tisztességben.
Tőle ugyan csak annyit követelnek, hogy a cifra dolmány megfeszüljön rajta, hogy a huszártempót meg tudja csinálni a bokaösszeütésben, nyalkán nyúljon a csákójához, és a két bajusza ne álljon valahogy csurgóra.
Mert hiába akkor minden okos rendelet és bölcs végzés, amit az urak csinálnak, ha a huszár gyarló, arról ítélik meg az egészet, gyarlónak hírébe jut az egész municipium.
Azért hát, hogy a vármegye az, ami, abban érdeme van Horváth Samu huszárnak is.
A hírnévből neki nem jut, újságlapok nem emlegetik, de megvan az ő állásának is a maga gyönyörűsége.
Ami jó történik a megye akaratából, azt eldicsekedi:
»No, ezt okosan csináltuk.«
Ha pedig valami visszatetsző dolog »cselekedetik«, arra azt mondja fejvakarva:
»Aligha el nem hibázták az urak«.
Egyszóval, megélhet valahogy. Felelőssége nincs, de érdeme van, dolga is van, az igaz, de dicsősége nincs.
…Ámbátor többet ér a világ minden dicsőségénél, ha ráül a Hókára, s rozmaringos ablakokból egész utca hosszat szép leányok nézik sóhajtozva:
»Ni, a megye megint valami sürgős dologban jár«.
*
Az idő mindennap egy kapavágást tesz a vármegye sírjához.
Nagy sír lesz az nagyon. Hány erdőnek kell majd kidőlnie utána, hogy fejfát faraghassanak hozzá?
Az íj már fel van húzva címeredben, hajlítsd le a fatönkre öreg fejed, szegény vármegye!
Vagy ne még. Korán van.
A három búzakalászból, előbb még kiszedik a magot a funerátorok, a halról pedig levakarják az ezüst pikkelyeket.
