A tekintetes alispán úr
A tekintetes alispán úr
Tulajdonképpen »nagyságos«. Mert a Zoltán família mindig négylovas família volt Szabolcsban, s Zoltán János a negyedik Zoltán a szabolcsi viceispáni székben e században.
Érzi is ezt a negyedik voltát, s nem akar árnyéka lenni a nagyapáknak, hanem erőteljes folytatása.
Fiatalember még, szép, erőteljes. Némely lapok valóságos sárkánynak képzelik, aki saktervért reggelizik, s tanúképezdét igazgat. Soha ennél nagyobb csalódás. Olyan, akár a bárány. Egyike a legmodernebb embereknek mai műveltséggel, a természettől gazdagon megajándékozva virtusokkal, melyek a magyar nemesembert ékesítik.
Arisztokrata, de nem oligarcha. Önérzetes, de nem kevély. Erős, de nem erőszakoskodó.
Zoltán a leghívebb publikuma az eszlári ügynek. Izgalmas érdeklődéssel élte át minden hullámzását. Antiszemitaságát nem tagadja. Gyűlöli Eötvöst és Szeyffertet. De azért nemes ellenfél. Elismeri, ha igazuk van.
De hát mikor soha sincsen – ő szerinte – igazuk!
Csak messziről tűnik fel olyan nagy intrikánsnak, közelről azonban nevetni lehet azok állításán, akik azt híresztelik róla, hogy az antiszemitizmus szálait ő tartja kezében.
Nem tart az a kezében semmit, kivévén a gyeplőt néha, ha négylovas fogatán kikocsizik a Sóstóra.
Eötvöséket az ingerelte fel legjobban ellene, hogy csendőröket állíttatott Groszbergné mellé, mikor Cseresné vádat emelt ellenök.
– Ahhoz nincs joga az alispánnak – szónokolt Eötvös –, hogy valakit személyes szabadságától megfosszon… – Az az én dolgom – szólt halkan a vicispán, ki éppen ott ült akkor is a közönség közt.
– Azt a miniszter se teheti – fűzte kifakadását Eötvös.
– Bizony nem – dünnyögé megint az alispán.
Eötvös felcsattant.
– Sőt azt tennie a királynak sem szabad!
Az alispán idegesen csap ujjaival a padra, s kevélyen odavágja:
– Hja, a királynak sok nem szabad!
Ennek az éles párbeszédnek csak az egyik fele (az, amit Eötvös mondott) jutott be a törvényszéki jegyzőkönyvbe. Pedig a másik fele az érdekesebb; mert az a régi megyei stílus.
