IV. Mi lesz Lesskó Istvánnal?
IV. Mi lesz Lesskó Istvánnal?
Felöltözött Lesskó István a legszebbik papi ruhájába. Megfésülködött gyönyörűen, megigazgatta nyakán a gyöngyös gallérját.
Homlokára komoly felhők gyűltek. (Gyűlhettek is a Komlóssy-Zimándy beszédeitől.)
De nem ezek miatt lett Lesskó bús, szívében más szú rágott magának helyet.
Meghallotta, hogy Pesten van Sennyei, hogy a királyhoz készül audienciára, azért vette fel Lesskó István a legszebb habitusát.
S ment, mendegélt, amíg Budára ért. Éppen délre harangoztak a budai tornyokban, mire az Úri utcai Sennyei-palotába bekopogtatott.
A kegyelmes úr otthon vala. Reggelizett.
– Ki az, mi az? – riadt fel őexcellenciája, és letette a »Budapester Tagblatt«-ot, amelyből a régi politikája sok ezer apró betűben vigyorgott reá.
– Én vagyok, kegyelmes uram – mondá egy tótos, de mégis bátor hang.
– Ah, ön az, tisztelendő képviselő úr? Szép, hogy régi barátaim még eljönnek.
A Sennyei halál alakú arca mosolyra idomult.
– Egy kéréssel vagyok bátor alkalmatlankodni excellenciádnak…
– Igen?
– Azt óhajtanám megtudni, igaz-e, hogy excellenciád lesz a felsőház elnöke.
– Azt tartom, hogy alkalmasint – jegyzé még a nagy úr hanyagul.
– Igen? – felelte tompán Lesskó István. – De hát akkor mi lesz énvelem?
– Hogyhogy?
– Hát úgy, hogy engem eddig a kerületem már kétszer választott meg Sennyei programmal – Tisza ellen.
Sennyei elég nagy státusférfiú, de már arra még se tudott megfelelni, mi lesz Lesskó Istvánnal három év múlva.
