A KISFALUDY TÁRSASÁGBÓL
A KISFALUDY TÁRSASÁGBÓL
Ma is, mint többnyire, nagy közönség gyűlt össze a terembe, elfoglalva még a tagok helyeit is. Az ifjúsági korláton túl hihetőleg a trónörökös könyvének ama meg nem nevezett munkatársai foglaltak helyet, akiknek a nevét azért nem vették be a prospektusba, mert még nem lehet tudni a nevüket. (Ez ügyes kifogással a »Nemzet« élt a tíz évre számított munkánál.) A hölgyvilág (száz meg száz tarka kalap s mosolygó rózsás fej) ugyanaz volt, ami rendesen. A hallgatóságnak is megvan a maga rendes képe. Sokszor hallani ugyanazt a csengő nevetést, amire még a múlt hónapról emlékezünk. Egy fiatal leány már három év óta többnyire azon a helyen ül, az ajtó mögötti padban.
Elsőnek jön, utolsónak megy. A verseknek külön publikuma van, a prózának is. A verseké szundít és unatkozik a prózák alatt, és megfordítva. De vannak univerzális hallgatók is. Akik mindenre csillogó szemekkel, egzaltált arccal figyelnek, még a jelentésekre is.
Ma kevés jelentenivaló volt. Beöthy Zsolt fölemlítette, hogy P. Szathmáry Károly képviselte a társaságot Szentesen a Horváth és Tóth ünnepélyen, s hogy Szvorényi József, aki magára vállalta a Szemere Pál műveinek szerkesztését, nem képes decemberig bevégezni mind a két kötetet.
Az elnöki széken Szász Károly ült. A »méltóságos főrend« megkésett valahol. Már éppen suttogni kezdték, hogy honores mutant mores, midőn váratlanul előtoppant, s így egészen a szokott módon folyhatott le az ülés.
Az első tárgy Ábrányi Emil székfoglalója volt. Egy ízléstelen, bombasztikus versezet a »Koldus« címmel. Egy koldust ír le, akit mindenki hazátlannak csúfol. Olyan alkalommal, mikor senki sem meri a »haza« szót kiejteni, elkiáltja magát: »Éljen a haza!«, lelövik, s haldoklóban felsóhajt: »Mégis van a koldusnak hazája.«
Az ülés fénypontja az Ágai »A mi halottunk« című emlékezése volt Győry Vilmosról, mely sokak szemében könnyeket sajtolt. A zseniális tárcaíró természetesen nem követte a szokásos sablonokat, hanem tárcaszerű stílben, melegen, az érzés őszinte szavaival állította a hallgatóság elé Győry rokonszenves alakját, több érdekes részletet mondva el életéből. A hallgatóság lelkesen megtapsolta kedvenc íróját, ki másik kedvencétől búcsúztatta.
A két felolvasás közé esett a Balázs Sándor »Biztos gyógyszer« című elbeszélése.
Az elbeszélés hőse egy köszvényes ember, akit öt orvos majdnem halálra kuruzsol. Végre annyira elkeserítik, hogy fölakasztja magát, de az se sikerül neki. A hurkot rosszul alkalmazván, élve marad, de egyszersmind lógva. Ez olyan kényelmetlen helyzet, hogy megizzad a halálos félelemben, és ettől az izzadástól kigyógyul. A beszély végén, mely tele volt találó ötletekkel, s melyet harsányan megéljenzett a közönség, ezt a gyógymódot ajánlja szerző az orvosoknak – saját használatra.
