MORZSÁK A TISZA-ESTÉLYRŐL
MORZSÁK A TISZA-ESTÉLYRŐL
Négy nap óta tartja lázban a publikumot a miniszterelnök estélye. Két napig előtte, két napig utána.
A »kis dohányzó eszköz« című Szervita téri vendéglőben, hol a meghívottak egy része törzsvendég, egész forradalmat csináltak a meghívójegyek.
Az egyik meghívott félrehítt engem titokzatosan, s így szólt:
– Nézze, uram, én egy meghívót kaptam a miniszterelnöktől. Mit gondol ön, nem ültet föl engem ezzel valaki ? – Hm! Mutassa, kérem, a borítékot.
A borítékon a kiállítási igazgatóság pecsétje volt.
– Én azt gondolom, hiteles a meghívás, de mégis tudakozódjék még.
Egy másik meghívott nem volt ily szerény; ő természetesnek találta, hogy a miniszterelnök megtiszteli, hanem valami mégis fúrta a fejét.
– Egy bizalmas kérésem volna önhöz.
– Rendelkezésére állok.
– Mit jelent, kérem, ez a két betű: V. K. a meghívó alatt ?
– Azt, hogy »vi koakta.«
– Hát a vi koakta mit jelent ?
– Annyit tesz, mint »kényszerűségből«.
– De itt mire vonatkozik ?
– Vagy arra, hogy Tisza adja az estélyt kényszerűségből, vagy arra, hogy ön van meghíva kényszerűségből.
– No, ez szép dolog !
Hanem azért az estély mégis sikerült, s noha talán ez volt az első demokratikus estély Magyarországon, komikus helyzetek egyáltalában nem konstatáltattak; ami azt bizonyítja, hogy Magyarországon mindenki beletalálja magát az úri állapotba.
Hanem ha éppen keresné az ember, találhatna mulattató szituációkat.
Kikomponálhatnám, hogy a miniszterelnök (aki nem szereti az időt haszontalanságra vesztegetni) a cercle révén egy füst alatt csizmát, egy öltözet ruhát és paplanlepedőket rendelt meg vendégeinél.
Elsorolhatnám miképp ült vagy sétált egy-egy excellenciás úr mellett egy-egy bádogosmester, és emiatt nemhogy lepottyant volna a nap az égről, sőt inkább kigyúlt egy új mesterséges nap a kiállítás területén, és odavilágított a miniszterelnöki palotára.
A borok jók voltak, az ételek hidegek, de a miniszterelnök szívélyessége meleg.
Általában mindenki meg volt elégedve az ellátással, hanem egy kifogás mégis volt.
S én, aki csakis a kifogásokat jegyzem, ideiktatom azt a történelem számára.
Tegnap az estély után találkozom Zichy Jenővel, s kérdem tőle:
– Milyen volt az estély, kegyelmes uram ?
– Egészen jól sikerült. Pompás társaság ! Fölséges borok ! Éljen a haza!
Amint tovább megyünk vagy húsz lépéssel, jön szembe ránk a Nemzeti Színház susztere.
– Éljen a haza ! – köszönti messziről Zichy Jenő. – Hogy mulatott ön az estélyen ?
– Megjárja – mond az közömbösen –, hanem egy kicsit vegyes volt a publikum.
De már erre aztán méregbe jött a nagy gróf:
– Ugyan hallgasson. Hiszen nem lehetett valamennyi suszter.
