A szomszéd
A szomszéd
Folyton izeg-mozog, megüti a könyökével az oldalbordázatodat vagy a füledet, s még ő vet rád olyan tekintetet, mintha neheztelne, amiért láb, illetve könyök alatt vagy. A lábával is folyton vándorol, hol egymásra rakja, hol kirugasztja őket a harmadik padsorig, hol fölrakja az előtte nyúló padtámlára, s mindannyiszor orron rúgja a tyúkszemedet vagy lelöki az öledből a kalapodat.
– Pardon! – hörgi ilyenkor bosszúsan, s úgy tesz, mintha a legördült kalap után nyúlna kézzel-lábbal, pedig a nyomorult csak felhasználja az alkalmat, hogy keresés közben az egyik sarkával belelépjen kalapba.
Majd megszólal leereszkedőn:
– Kérem egy percre a színlapot!
– Tessék – és ezzel nem látod többé színlapodat, mert mire visszakérnéd, szőrin-szálán eltűnt, illetőleg a negyedik padban ül rajta egy terjedelmes dáma. Hogy került alája, a jó ég tudja.
De a szomszédot ez nem zavarja, újólag hozzád fordul protektori orrhangjával:
– Szíveskedjék egy minutumra idekölcsönözni a látcsövét.
– Tessék – és bánatosan irigykedve nézed, mint delektálja magát a szomszéd látcsöveddel órahosszat.
S mikor látja, hogy téged már alaposan megkínzott, s a másik oldalon ülő szomszédot kezdi ki s hallik időközökben onnan is töredezett szava:
– Kérem a színlapot… kérem a látcsövet… oh, ezek a hitvány kalapok! Ezer bocsánat!
