I. A bécsi kuvik
I. A bécsi kuvik
[máj. 26.]
Nem ankét kell Barossnak, mert jól megmondta Horváth Gyula, ha komoly szakértőket hínának össze, azoknak évekig tanulmányozniok kellene előbb a Tisza folyamot, hogy véleményt mondhassanak, a mondott véleményeket aztán évekig tanulmányoznia kellene Barossnak, hogy valamelyiket elfogadja, egyszóval annak a végét Irányiék meg nem élhetnék, hanem csodálatos, hogy a sok javasember között nem ajánlta valaki a »bécsi kuvik«-ot.
A bécsi kuvik egy Stefanovics nevű úriember, aki szenvedélyből figyeli a magyar folyamokat, s ha baj van a küszöbön, hónapokkal előbb jósol és irkál a Tisza menti városok polgármestereinek, hogy itt és ott, ekkor és akkor minőre duzzad fel a víz.
A polgármesterek rendesen megmutatják a mérnököknek:
– Megszólalt a kuvik.
A mérnökök rendesen félrecsapják szánó mosollyal a papírkosárba.
– Nem ért ahhoz a kuvik!
De a víz is beállít rendesen a gátakhoz úgy, ahogy a kuvik megjósolta, arra a napra, abban a magasságban, tarajos habokkal, haragosan locsogva.
– Hát nem megüzentem nektek a kuviktól, hogy jövök?
Stefanovics lovagról ma sem beszélt senki. Hanem Paleocapat, Vásárhelyit sok szónok emlegette, mert ezeknek a neve tudományos ízt ád az előadásnak.
Báró Kemény Endrének van egy jó mondása (a vak tyúk is talál szemet), hogy a jubileum nem egyéb, mint próbatemetés, hát ebben a mai ülésben is meghallhatták Irányiék, hogy milyen lenne a kívánságuk valóságban. Igazi próbaankét volt. Többnyire apró-cseprő helyi dolgokat csurgattak le az orátorok s kötöttek a miniszter lelkére. Ember legyen, aki e fölkavart káoszban eligazodik. Tömérdek tarka eszmét vetettek fel, az igaz, s ezek közt nehány figyelemre méltót, de a legjobbat mégis Novák József mondta (de persze csak a folyosón) arra a kérdésre, hogy »mi kellene«.
– Több pénz és kevesebb beszéd.
