A MAI ÜLÉS [okt. 4.]
A MAI ÜLÉS [okt. 4.]
Délig a választások folytak, s itt egyéb emlékezetre méltó nem történt, csak az, hogy az ó-bal egyik jelöltje, Justh Gyula kibukott a közigazgatási bizottságból, s helyette az új-bal Holló Lajosát szúrták be a kormánypártiak. Rokonszenv kifejezése akart-e lenni a kezdődő párt iránt, vagy valami egyéb – azt majd kinyomozza a 21-ik század Thaly Kálmánja, aki a mostani »kuruc csatákról« böngész adalékokat.
Annyi bizonyos, hogy a Ház szavazócédulái (amikre a takarékpénztár is adhat már) hosszú idők óta először hagytak cserbe valakit.
Háznagynak majdnem egyhangúlag Almássy Gézát választotta a Ház.
Ha ezelőtt két évvel választották volna meg háznagynak Almássy Gézát – nagy bókot mondanánk neki: mert a Ház háznagyának rendszerint a legszeretetreméltóbb gentlemant választja, de most, amióta a háznagyokból válogatják a minisztereket és miniszteri tanácsosokat, azt a malíciát is mondhatnók, hogy a Ház azokat a tagjait választja háznagyoknak, akiktől hamarosan meg akar szabadulni.
De Almássy Géza nem érdemli meg, hogy malíciával fogadjuk, különben is oly nehéz helyzetet talált Bezerédj után, hogy kegyetlenség volna még súlyosabbá tenni; Bezerédj tatarozási leleményességét annyira kiaknázta, hogy Almássynak semmi teremteni valót nem hagyott többé. Még egy alkotás volt képzelhető: a kandallók, de Bezerédjnek az is eszébe jutott.
*
A választások után (mert választásoknak csúfolják) Szapáry Gyula miniszterelnök felelt a hozzá intézett két egyszőrű interpellációra.
Válasza nyugodt őszinteséggel, szűken szavakban, frázisok nélkül, de ügyes fordulattal a távirati sikkasztás bűntényét hegyezve ki, jó hatást tett a pártra, mely zajos helyesléssel vette válaszát tudomásul.
Gulner úgy állította fel a kérdést, hogy Bécs vagy külföldön van, s akkor írjanak oda nemzetközi nyelven, franciául, vagy belföldön van és akkor írjanak magyarul.
Amint azonban Bécs nincs sem külföldön, sem belföldön, úgy Gulner sem lévén egészen sem a kormánypárton, sem egészen az ellenzéken, a válasznak az Ugron interpellációjára adott részét tudomásul vette, de a saját részével nem volt megelégedve.
Most már azt várta volna az ember, hogy Ugron meg csupa reciprocitásból a Gulnernek adott válasszal lesz elégedett és a magáéval lesz elégedetlen, de nem. Ugron szívébe nem fér be egyszerre két érzelem; Gulner olyan szelíd mellette, mint egy falat puha kenyér, amelyiknek az egyik oldalára vajat kennek. De Ugron olyan, mint a szivacs, annak ha az egyik csücskét vitriolba mártják, a vitriol az összes likacsait betölti.
Nagy szócsattogtatással rontott Szapárynak azon a szenvedélyes hangon (ha nem is abban a stílusban), amelyet kiküszöbölni akar a vitákból:
»Két bűnös van itt, az egyik, aki elsikkasztotta a táviratot, a másik pedig az, aki megsértette a nemzet jogát a távirattal…«
Feltűnő volt, hogy a szélsőbaloldal hideg maradt, pedig Ugron oly verve-vel, oly villámló haraggal beszélt ma is, mint szokott. Okvetlenül magával kellett volna ragadnia a baltábort.
De Eötvösék kiadták a taktikai jelszót:
– Semmi »helyeslés«, gyerekek! Hadd lássa, hogy mit érnek az ő beszédjei, ha mi nem vagyunk a háta mögött.
A haza e nagy küzdő fiainak fájt ugyan a német távirat, vérzett a szívök, de a rettenetes miniszterelnöki bűntényt mégis képesek voltak szó nélkül elszenvedni, amint arról volt szó, hogy »bosszantsuk meg Gábort egy kicsit«.
Azonban mégis az Ugron szónoki varázsa győzött; a dikció végén átmelegedtek a kedélyek, s egyre több tetszészaj csúszott ki a taktikailag meglakatolt torkokból.
