A PRIBELI KŐASSZONY • 1877 (28. kötet)
A PRIBELI KŐASSZONY •
1877
(28. kötet)
1877
(28. kötet)
– Népmonda –
Hazánk hegyes vidékein gyakran találhatók mindenféle nagyságú és alakú kőoszlopok, szikladarabok, melyekről a babonás nép különféle mondákat regél, azokat többnyire rossz emberek átok következtében kővé vált alakjainak tartván.
A Nógráddal határos Pribel falu mellett, magas, meredek hegy tetején egy kőszobrot láthatni. A hegyet sűrű erdő födi s csupáncsak a szobor körül elterjedő gömbölyű tér áll fák- s bokroktól menten, kisebb-nagyobb szikladarabokkal elárasztva.
A szobor magassága 8-9 láb, a nép kőasszonynak nevezi. A rajta levő mélyedések s kiálló szögletek következtében van is némi hasonlatossága az ember alakjához, azonban a képzelődésnek is kellene helyet engednünk, hogy azt egészen hasonlónak mondhassuk. Mögötte áll egy kisebb, mintegy 3 láb magas négyszögű oszlop, s ezek körül nehány nagyobb s számtalan apró kődarab.
Közelebbi megvizsgálás után se lehet bizonyossággal elhatározni, hogy a természet játéka-e, vagy emberkéz adta jelen alakját. Ha az utóbbit hinnők el, úgy a pogány idők maradványának kellene azt tartanunk, midőn is aztán vagy valami bálványt, vagy vallási szertartásokra szolgáló oltárkövet képviselt volna.
Azonban minden adatnak híján lássuk, mit beszél róla a nép.
Régi időben – úgymond – élt lent a faluban egy gazdag, öreg pásztor, kinek gazdasága leginkább szép juh- és kecskenyájakban állván, azoknak őrzését s legeltetését egy szolgálóra szokta volt bízni. Egyszer azonban észrevéve, hogy kecskéi hazajövet feltűnő kevés tejet adnak, gyanúja természetesen azonnal a szolgálóra esett, de nem szólt semmit, hanem másnap titokban követé a szolgálót s a nyájat, saját szemeivel akarván meggyőződni a dolog mibenlétéről, s íme, bokor mögé rejtőzve, szörnyűködve látja, hogy a szolgáló egy e célra magával hozott dézsába megfeji sorban a kecskéket. Felindulásában kirohant a bokor mögül, s iszonyú szavakkal megátkozta a szolgálót, – mire rettenetes földrengés támadt s a hűtelen cseléd az egész nyájjal kővé vált. Ott van ezredévek óta elszórva és ott álland meredten örökkön örökké… A nagy oszlop a szolgáló, a kisebb a dézsa, a többi kövek pedig a kecskék és juhok kővé vált alakjai. Így meséli a nép, meg akarván némileg fejteni ama csodálatos alakú kődarabok keletkezését.
