Menekülés Svédországba

Full text search

Menekülés Svédországba
A németek 1940-ben megszállták Dániát, és ezzel a nácizmus ismét utolérte Hevesyt. Az általános légkör azonban csak 1943 őszén vált olyan veszélyessé, hogy maga Bohr is úgy érezze, nem maradhat tovább. Hevesynek is újra menekülnie kellett, és ebben újra a korábbi mintát követte: előzetes bejelentés nélkül, csendben távozott. Most is apolitikusnak, a tudományon kívüli környezet iránt közönyösnek mutatta magát, ki is gondolta volna róla, a volt Monarchiában nevelkedett, lassanként idősödő, tradicionális úrról, hogy az események igen mélyen érintik? Holott már 1940-től kereste magának az új helyet, anélkül, hogy koppenhágai környezetének egy hangot is szólt volna.
A megoldást újra mintegy automatikusan szolgáltatta a rá annyira jellemző delokalizált kutatási stratégia. A Rockefeller Foundation amerikai utakat biztosított a számára, amelyeken megtehette az előkészületeket az áttelepülésre, de addig halogatta a döntést, amíg végül a politika technikailag lehetetlenné tette az átkelést az Óceánon. Így tehát európai hálózatára kellett támaszkodnia. Dániában laboratóriumok sora végezte az általa tervezett kísérleteket, és ez a hálózat a nyomjelzéses technika gyors terjedésével átnőtt a közeli Svédországba is.
Évekig folytatott intenzív együttműködést az amúgy nácibarát stockholmi Hans von Euler professzorral, ama régi elve alapján, hogy a politikai nézetek nem befolyásolhatják a tudományos munkát és eszmecserét.
A kívülállóknak semmi különös nem lehetett tehát abban, hogy 1943 októberében fogta magyar útlevelét, és minden csomag nélkül felült a vonatra, bement a stockholmi egyetem szerves kémiai intézetébe, és anélkül, hogy személyes helyzetéről, jövőre vonatkozó szándékairól beszélt volna, természetes módon folytatta a közös munkát Eulerral és munkatársával Lucie Ahlströmmel. Aztán végleg ottmaradt. Nem bocsátkozott bonyolult magyarázatokba.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť