A felfedezés közismert története
A felfedezés közismert története
Hevesy György többször is publikált anekdotája szerint a radioaktív indikációs módszer története egyszerű, logikája a negatív kísérleti eredményből levont, pozitív empirikus következtetés tipikus példája. Valamikor 1911 végén, 1912 elején Hevesy a manchesteri laboratórium alagsorában összefutott a mérgelődő Rutherforddal. Utóbbi az osztrák kormánytól éppen akkor kapott ajándékba vagy száz kiló radioólmot, melynek egyik komponensével, a rádium-D-vel akart kísérleteket végezni, de ez lehetetlen volt a számára értéktelen, hatalmas tömegű ólom miatt. Így fordult tehát Hevesyhez: „Fiatalember, ha egyáltalán megérdemli a sót ételébe, elválasztja nekem a rádium-D-t ettől a sok kellemetlenkedő ólomtól.”
Hevesy persze mindent megpróbált. Néha úgy tűnt, sikerült, aztán bebizonyosodott, hogy mégsem. A vegyészfortélyok sorban mondtak csődöt. 1912 végén Bécsben megismerkedett a későbbi híres fizikokémikus, ám ekkor még csak igen tehetségesnek tartott fiatal asszisztenssel, Fritz Panethtal, aki pont ugyanezzel az elválasztással küszködött. Elhatározták, hogy együtt folytatják. 1913 elején Hevesy Bécsbe utazott, ám az immár közös erőfeszítéseik szintén nem vezettek eredményre. Ekkor Hevesy arra a következtetésre jutott, hogy a feladat alighanem végrehajthatatlan. Bátran megfordította a gondolatmenetet: ha az aktív anyag semmilyen módszerrel nem választható el az inaktív ólomtól, akkor a sugárzó rádium-D-t felhasználhatjuk az ólom indikátoraként; azaz ha szándékosan összekeverjük az ólommal, kimutathatjuk a sugárzással az ólom jelenlétét.
Azonnal meg is mérték néhány igen rosszul oldódó ólomsó oldékonyságát vízben, amire korábban az alacsony koncentráció miatt nem volt lehetőség. Munkájukat publikálták a Zeitschrift für anorganische Chemieben, az egyik vezető kémiai folyóiratban, és ez a cikk vált a később oly alapvetőnek bizonyult módszer kiindulópontjává.
Eddig a mesésen egyszerű história, amely azt a látszatot kelti, hogy egyébről sincs szó, csupán egy szerencsés fiatalember merész, nem túlságosan mély gondolkodást igénylő próbálkozásáról, amely egyébként is csak annak köszönhető, hogy történetesen éppen őbelé ütközött Rutherford, akinek még az útközben mellékesen elszórt problémái is megértek egy világsikert annak, aki hajlandónak mutatkozott lehajolni értük. Valójában azonban ennél jóval többről, jóval mélyebb gondolatokról van szó, amelyeknek a nyomjelzés csupán látványos következménye.
