ÜVEGESZKÖZÖK TERVEZÉSE ÉS ELKÉSZÍTÉSE

Full text search

ÜVEGESZKÖZÖK TERVEZÉSE ÉS ELKÉSZÍTÉSE
Említettük már, hogy Lengyel Béla előadási kísérleteit, kutatási eszközeit mindig maga szerkesztette meg. Általában törekedett ’az egyszerűségre, áttekinthetőségre. Cikkei ábráin találunk azonban olyanokat is, amelyek üvegtechnikai szempontból igen nehéz feladat elé állítanák azt, aki utánozni kívánná.
Kortársai kiemelik, hogy milyen különleges „varázslója” volt az üvegnek. Ilosvay szerint olyan kézügyességet fejlesztett ki magában, hogy ha kellett volna, üvegtechnikusként is jól meg tudott volna élni.
Volt tanársegédje, Berkó József írja, hogy „bámulatos volt nézni, mily könnyedén, biztos kézzel és nyugalommal fújta meg s szinte gyúrta, alakította az izzó üveggömböket a kívánt nagyság szerint. Kísérleteihez nem hozatta meg a gyárban összeállított készüléket, hanem a legtöbb esetben a célnak megfelelőbb s egyszerűbb összeállítást megtervezte s maga készítette el őket.”
Geisller- és Röntgen-csöveket is készített házilag, amelyekben saját tervezésű és készítésű légszivattyúval állított elő megfelelő vákuumot. Csövei sokkal jobbaknak bizonyultak, mint a kereskedésből beszerzettek. 15–20 másodperc szivatás után kifogástalan röntgenképet tudott kapni. Színképelemzéseihez gyakran alkalmazta saját légritkító eljárását.
Az üvegtechnika megbecsülését mutatja az is, hogy Lengyel tett arra javaslatot, hogy a budapesti egyetemen a kísérleti tanszékek kiszolgálására külön Üvegtechnikai Intézet létesüljön. A javaslat megvalósításával nemcsak az egyetem oktatói és kutatói munkája vált könnyebbé, hanem ez a lépés egyben a hazai üvegtechnikai ipart is megalapozta.
Lengyel közismert eszköz-, főleg üvegeszköz-készítési művészete vezette egykori kollégáját, Eötvös Lorándot abban a javaslatában, hogy „a néhai Lengyel Béla ny. r. tanár által sajátkezűleg készített és használt eszközök kiválóbb darabjai, mint az elhunyt tudományos emléktárgyai külön felírásos szekrényben elhelyezve a kémiai II. számú intézetben elhelyeztessenek”.
Az egyetem helyhiánya miatt ezeket az üvegedényeket, Geissler-csöveket az Országos Műszaki Múzeum vette át. Bizonyítják Lengyel csodálatos üvegtechnikai ügyességét, egyben különlegesen fejlett kísérletező készségét s mindezen túl kitartását, szorgalmát, mindkettőben.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť